Baltával támadt szomszédjára egy férfi Tatán

Vágólapra másolva!
Kora reggel fogtak el a rendőrök egy férfit, aki baltával támadt rá a szomszédjára. A lakásában a balta mellett egy találtak egy balettet, amit nem sokkal korábban lopott el egy üzletből. Mire a tulajdonos észrevette, hogy meglopták, a betörő már meg is volt.
Vágólapra másolva!

Tegnap kora reggel hívták a rendőröket azzal, hogy egy tatai lépcsőházban

egy férfi baltával üti a szomszédja ajtaját.

A rendőrök, ahogy fogalmaznak, nagy erőkkel vonultak ki, és fogták el a tomboló férfit, aki egy időre bezárkózott a lakása fürdőszobájába.

Miután elfogták, a lakásban a rendőrök megtalálták a baltát, és egy tablettet, amiről kiderült, hogy azt aznap lopta el egy közeli boltból, ahová betört.

A tablet mellett magával vitt még az üzletből pénzt, italokat, és kávét is.

A kirabolt üzlet tulajdonos csak azután vette észre, hogy betörtek hozzá, hogy a rablót elfogták.

A 21 éves férfi ellen rongálás és lopás miatt indult eljárás.