Nyakon szúrta a barátja, mégis hazavárja a börtönből a szerelmes nő

családon belüli erőszak bántalmazás fojtogatás
Vágólapra másolva!
Kis híján megölte a barátja Nikolettet, a nő azonban így is hazavárja párját a börtönből - írta a Blikk.
Vágólapra másolva!

A sokak számára furcsának tűnő döntést Nikolett azzal magyarázta, hogy gyermekkorában anyja elhagyta őt, sokáig senkije nem volt, amíg meg nem jelent az életében László, aki mindenben támasza volt. Évekig együtt éltek, de aztán szétváltak, új párjuk lett.

A férfi 16 év után tűnt fel, a szerelem ismét fellobbant, összeházasodtak.

A férfi azonban ivott, és Nikolett kérésére sem volt hajlandó elvonóra menni.

Egy italos estén, amikor egy barátjuk is ott volt, László kontrollt vesztett, megütötte a nőt, az visszaütött, a férfi kést ragadott és tarkón szúrta a nőt.

Pár centin múlt, hogy nem találta el a nőt.

A férfi most börtönben van, de az asszony megbocsájtott neki. Mint mondta:

Címlapi / social media képünk illusztráció!