Meghalt egy két hónapos kislány Veszprémben, mindenki sírt

gyertya halál halott gyász elhunyt
Vágólapra másolva!
A Tüzér utcai gyermekvédelmi központba riasztották a mentőket három napja, december 7-én szerdán - írta meg a veol.hu. A lap annyit tudott meg, hogy egy két hónapos csecsemőhöz siettek és sokáig próbálták újraéleszteni, de nem sikerült. Azt viszont nem tudni, hogy mi okozta a halálát. Mivel a Szociális és Gyerekvédelmi Főigazgatóság Veszprém Megyei igazgatója hírzárlatra hivatkozva nem árulta el, a budapesti Szociális Gyermekvédelmi Főigazgatósághoz fordultak, ahonnan még nem érkezett válasz.
Vágólapra másolva!

- idézte fel a tragédia pillanatait egy szemtanú, aki meg is mutatta a mentősöknek, melyik a csecsemőosztály. Egy másik pedig arról beszélt a veol.hu-nak, hogy "hatalmas sietség és felfordulás volt délután fél kettő körül, amikor egymás után érkeztek a mentősök, a mentőautó, az esetkocsi, az újszülöttmentő, aztán a mentőhelikopter, melynek leszállásához a rendőrség biztosította a helyszínt az intézmény előtti úton a Tüzér utcában."

Amíg a rendőrök senki nem engedtek elhajtani kocsival az épület előtt, a mentősök odabent próbálták megmenteni a csecsemő életét.

– emlékezett vissza egy fiatal nő, akit a többiekkel együtt nagyon megrázott az eset.

Az Országos Mentőszolgálat a tragédia napján annyit közölt a helyi újságírókkal, hogy "a helyszínre riasztott mentőegységek egy újraélesztésben vettek részt, mely sajnos a hosszas kísérlet ellenére sikertelenül zárult."

Azt azóta sem tudni, mi okozta a kisbaba halálát,

mert a Szociális és Gyerekvédelmi Főigazgatóság Veszprém Megyei igazgatóságán hírzárlatot rendeltek el, a Szociális Gyermekvédelmi Főigazgatóság pedig még nem válaszolt a kérdésre.