2016 és 2020 szeptembere között a nő egy cég alkalmazottjaként Hajdúnánás területén lévő társasházak közös képviseletét látta el. Feladatai közé tartozott az ügyek intézése és a közüzemi számlák rendezése, így házak bankszámlái felett is rendelkezett. Ez idő alatt nyolc társasház közös költségek kezelésére létrehozott bankszámlájáról folyamatosan
átutalt a saját számláira kisebb-nagyobb összegeket és aztán elköltötte, amit sikkaszott.
Ezzel összesen több mint 21 millió forint kárt okozott.
A nyomozás során a kárt kisebb részben megtérítette, amikor közel kétmillió forintot visszautalt az egyik ügyfele, vagyis az egyik társasház bankszámlájára.
A Debreceni Járási Ügyészség ügyészei a nő ellen sikkasztás miatt emeltek vádat a Hajdúböszörményi Járásbíróságon. Felfüggesztett börtön kiszabását, valamint a közös képviselői tevékenységtől való eltiltást, és a még fennálló kárral egyenértékű vagyonelkobzást javasoltak számára.