Vágólapra másolva!
Közúti veszélyeztetés miatt emeltek vádat a győri ügyészek az ellen a férfi ellen, aki ráijesztett két 82 éves emberre az M1-es autópályán. 
Vágólapra másolva!

A Győri Járási Ügyészség vádirata szerint egy 45 éves férfi tavaly nyáron az M1-es autópályán Budapest felé haladt a belső sávban. Vele utaztak a munkatársai is. Utolérte az előtte haladó autót, amit egy 82 éves, német férfi vezetett. Mellette ült a szintén 82 éves felesége is. A magyar férfi felháborodott azon, hogy az idős házaspár kielőzött egy kamiont, ami miatt neki lassítania kellett, ezért nagyon közel ment a németek autójához, és többször rájuk villogott a fényszórójával. Minderről felvétel is készült:

Mikor az idős német férfi befejezte a manővert, visszatért a külső sávba.

A férfi mellé hajtott és gyakorlatilag ráhúzta a kormányt.

A német nyugdíjas megijedt, befékezett, amitől a kamionnak is fékeznie kellett mögötte. Az ijedt sofőr jobbra kormányozta autóját és kihajtott a külső sávba, ahol egy másik kamion haladt, ami éppen le akart hajtani az autópályáról. Bár ezúttal nem sérült meg senki, az agresszív férfi manővere miatt több ember testi épsége is veszélybe került.

A férfi ellen eljárás indult.

Az ügyészek közúti veszélyeztetés miatt emeltek vádat ellene.

Ha bűnösnek találják, akár három évre is börtönbe kerülhet. Megbüntetése mellett azt is indítványozták, hogy tiltsa el a bíróság közúti járművek vezetésétől.