A férfi 2019. november 9-én késő este részegen, rokonai és barátai társaságában bement egy Pápa közeli falu csárdájába, ahol tovább ivott, majd húsz percen belül
összeveszett egy férfival, akit szidni kezdett, és azzal fenyegette, hogy megöli.
A csárda tulajdonosa rászólt a férfira, ám hiába, egyre hangosabban kiabált és fenyegetőzött, miközben tarkójánál és pólójánál fogva rángatta a másik férfit. Áldozata megpróbálta kerülni, és másokkal beszélgetni, mire a támadó
egy teli sörösüveggel olyan erővel vágta fejbe, hogy az üveg darabokra tört.
Ezután az agresszív férfit kikísérték a csárdából, ám pár másodperc múlva visszatért, és egy másik sörösüveget vett a kezébe. Ekkor többen ismét kiterelték az ajtón, de visszament, miközben hangosan fenyegetőzött, és
tiszta erőből az asztal széléhez ütötte az üveget, amely az üvegnyaktól lefelé szilánkosra tört. Ezután a szilánkos, hegyes üvegnyakkal támadt áldozatára, és felsőteste, illetve nyaka felé szúrt.
A férfi hátralépett előle, miközben védekezésképp elkapta a karját, majd a földre rántotta a támadót, aki még ezek után is próbálta megszúrni.
Végül az egyik alkarját, illetve a vállát megsebesítette. A férfi még hassal a földre szorítva is folytatta a támadást, melynek során megvágta áldozata lábszárát.
Eleinte még az sem tartotta vissza, hogy két vendég egy székkel fejbe ütötte, illetve megrúgta, hogy abbahagyja a bántalmazást. Végül kivezették a csárdából.
Az ügyészség az erőszakos, többszörös visszaeső férfival szemben
életfogytilgani fegyházbüntetés kiszabását javasolta.