Részegen tört-zúzott a Dohány utcában egy négytagú társaság, mielőtt levizelték a zsinagógát

Vágólapra másolva!
A rendőrök tegnap elfogták és kihallgatták azt a négy fiatalt, akik május 1-jén reggel a Dohány utcai zsinagógát megdobálták és levizelték. Csoportos garázdaság miatt folytatnak nyomozást ellenük.
Vágólapra másolva!

Május 1-jén reggel 6 után érkezett bejelentés a rendőrségre arról, hogy a VII. kerületi Dohány utcában sörösdobozokkal dobálták és levizelték a zsinagógát, emellett náci jelszavakat kiabált egy fiatalokból álló banda.

Csécsi Soma a budapesti rendőrség szóvivője néhány perce elmondta, hogy

május 3-án azonosították és elfogták az elkövetőket, egy 16, 20, 21 és egy 22 éves fiatalt, akiket csoportos garázdaság miatt hallgattak ki.

A fiatalok mindegyike

beismerő vallomást tett, és azt állították, hogy megbánták tettüket. Mentségül azt hozták fel, hogy részegek voltak.

Fotó: Csudai Sándor - Origo

A fiatalok szabadlábon védekeznek.

A rendőrök folytatják a nyomozást velük szemben, és

vizsgálják, hogy más bűncselekményt is elkövettek-e.