Hollik István: A baloldal eltörölné a rezsicsökkentést és a 13. havi nyugdíjat

Hollik István interjú
Vágólapra másolva!
Hatalomra kerülése esetén a baloldal eltörölné a rezsicsökkentést és a 13. havi nyugdíjat - hangsúlyozta csütörtöki, az MTI-hez eljuttatott videónyilatkozatában a Fidesz kommunikációs igazgatója.
Vágólapra másolva!

Hollik István azt mondta: az elmúlt napokban kiderült, hogy a baloldal miniszterelnök-jelöltje mit gondol valójában a 13. havi nyugdíjról. Márki-Zay Péter ugyanis azt nyilatkozta, hogy egyetértett Bajnai Gordon volt miniszterelnökkel abban, hogy a 13. havu nyugdíjat meg kellett szüntetni, és azt felelős döntésnek nevezte - közölte a kormánypárti politikus.

Hollik István, a Fidesz kommunikációs igazgatója. Fotó: Hirling Bálint - Origo

A Fidesz kommunikációs igazgatója hozzátette: most Márki-Zay Péter még tovább ment, azt mondta a Covid után, a járvány nehézségei közepette 13. havi nyugdíjat adni az időseknek "böszmeség".
"Mi ezt nem így gondoljuk" - jelentette ki a fideszes politikus, hozzátéve: úgy gondolják a járvány mindenkit nehéz helyzetbe hozott, ezért mindenkinek segíteni kell: a magyar családoknak, a magyar vállalkozásoknak, a magyar időseknek is.

Hollik István szerint azzal, hogy most Márki-Zay Péter ismét megtámadta a 13. havi nyugdíjat, egyértelműen látszik:

Több terhet raktak az idősek vállára például azzal, hogy egekbe emelték a rezsi árát és elvették a 13. havi nyugdíjat - jegyezte meg.

A Fidesz-KDNP ezzel szemben azon dolgozik, hogy Magyarország előre menjen és a gazdaság jó teljesítményéből mindenki részesüljön, így az idősek is - emelte ki a politikus, megjegyezve: ezért is kaptak az idősek nyugdíjprémiumot, s ezért építik vissza a 13. havi nyugdíjat, amelyet teljes egészében megkapnak a nyugdíjasok 2022-ben.

- szögezte le Hollik István.