Vágólapra másolva!
A Bükki Nemzeti Park Igazgatóság (BNPI) szakembereinek, kedden délután sikerült megtalálni és befogni a rendkívül legyengült állapotban lévő állatot. A szervált az esti órákban a Fővárosi Állat- és Növénykertbe szállították - írja a bnpi.hu.
Vágólapra másolva!

Kedden délután új információt kapott a Bükki Nemzeti Park Igazgatóság Természetvédelmi Őrszolgálata a napok óta Ózd környékén kóborló nagymacskáról.

Egy helyi gazda látta meg az állatot a település szélén és azonnal értesítette a rendőrséget,

akik pedig a természetvédelmi őröket. Bartha Csaba és Baráth Zoltán Zsolt természetvédelmi területfelügyelők azonnal a helyszínre siettek, ahol Boza László segítségével sikerült az állatot megtalálni.

A szervál nem messze a házaktól egy erdős területen napozott. A szakemberek rendkívül óvatosan közelítették meg az itthon ismeretlen macskafélét.

A csaléteknek köszönhetően sikerült a szervált a ketrechez csalni és bezárni.

Viselkedéséből látszott, hogy emberhez szokott példány.

A befogás pillanatában a szakemberek megállapították, hogy az állat feltehetően napok óta nem evett, ezért rendkívül legyengült állapotban volt. A Bükki Nemzeti Park Igazgatóság kedden éjszaka adta át a ritka nagymacskát a Fővárosi Állat- és Növénykertnek.