Pénteken nyílik meg az Advent Bazilka

Advent Bazilika
Vágólapra másolva!
Pénteken nyílik meg az Advent Bazilika a Szent István Bazilika előtti téren. Budapest egyik legszebb ünnepi rendezvénysorozatát tavaly, a járvány miatt csak rendhagyó módon tudták megszervezni.
Vágólapra másolva!

November 19-én tizenegyedik alkalommal nyílik meg Budapest egyik legszebb ünnepi rendezvénysorozata a Szent István Bazilika előtti téren, az Advent Bazilika - írja a Metropol.

Advent Bazilika Forrás: Advent Bazilika

A rendezvény tavaly, a koronavírus-járvány első hulláma idején csak rendhagyó módon, karácsonyfa-állítással és az online térbe költözve járulhatott hozzá az adventi hangulathoz. Idén azonban a korábbi népszerű programjaival, kiállítókkal, teljes pompájában fogadja az ünnepelni vágyókat a vásár.

Kötelező lesz a maszk

Annak érdekében azonban, hogy járványügyi szempontból a rizikó minimális legyen, a látogatók érdekében a rendezők számos, a törvényi előírásoknál szigorúbb intézkedést foganatosítottak.

A vásár központi részébe – elzárva a megszokott belvárosi gyalogosforgalomtól – kapukon keresztül, védettségi igazolvány ellenőrzése után lehet belépni. Itt kap majd helyet a gyönyörűen feldíszített 12 méter magas monumentális karácsonyfa és a rendezvény különleges szelfipontja is. Emellett itt várja a gyerekeket is az ingyenes korcsolyapálya korcsolyabérlési lehetőséggel, korcsolyaoktatással.

A vásári sokadalom fellazítása érdekében

további kisebb vásári helyszíneket alakítottak ki, ahol a hely adottságai miatt nem gyűlhet össze kritikus tömeg.

A házak külső oldalára a Fortepannal közösen megvalósított „Advent Anno" című fotókiállítás darabjait helyezik el, amelyet így mindenki megnézhet.

Az is fontos szempont volt a vásár megszervezésénél, hogy a környéken lakókat, ott dolgozókat, a templomba vallási okokból igyekvőket, illetve mindenkit, akinek útja a Bazilika környékére vezet, ne akadályozza mozgásában a kitelepülés – még akkor se kelljen visszafordulnia, ha nincs védettségi igazolványa.

A rendezők természetesen itt is ügyelnek a biztonságos távolság betartására, és kérik a maszkok viselését. Utóbbit a kiállítók számára kötelezővé tették, mint ahogy azt is, hogy az étel- és italpontokon kizárólag oltott munkatársak dolgozhatnak.

Ünnepi ételek és streetfood fogások

Az Advent Bazilika területén közel 100 hazai kiállító kap helyet, akik között kézműves és gasztronómiai árusok egyaránt megtalálhatóak.

Utóbbiak a közkedvelt, kizárólag kifogástalan alapanyagokból előállított ünnepi-vásári ételek mellett a rendezvény szellemiségének megfelelően számos, csak itt kapható ínyencséget is kínálnak. Így

megtalálható lesz számos streetfood és barbeque fogás is, ahogyan a hazai csárdakultúra étkei is.

Az ízek és illatok mellett kézműves kiállítók – népművészek, iparművészek, innovatív alkotók – is hozzájárulnak a vásár hangulatához egyedi, kézzel készített remekeikkel.

Hagyományihoz hűen, az Advent Bazilika idén is helyet biztosít a Magyar Ökumenikus Segélyszervezetnek, amely a vásár teljes ideje alatt várja az adományokat. A szolgálat önkéntesei a helyszínen maguk sütötte és általuk díszített dekoratív mézeskalács szívvel hálálják meg az adakozók segítő szándékát.