A szekesfehervar.hu oldalon azt írták a korábbi alpolgármester méltatásában, hogy
Égi Tamás 2002-től vett részt a városi közéletben, korábban nemzetközi tapasztalatokat szerzett a pénzügyi világban, ezekre építve végezte munkáját a bizottságokban, majd 2010-től a város gazdasági alpolgármestereként. A Belváros önkormányzati képviselője volt. Családja mellett a város közélete, a fehérváriak közössége, és mindenekelőtt Székesfehérvár gazdálkodásának, működésének biztonsága foglalkoztatta a végsőkig.
Égi Tamás gazdasági alpolgármestersége idején sikerült megszüntetni a város adósságállományát, takarékos és saját forrásokra épülő gazdálkodási rendszert dolgoztak ki, ennek köszönhetően
Székesfehérvár Önkormányzata jelentős tartalékokkal és egyre több helyi forrásból megvalósuló fejlesztéssel szolgálja az itt élőket. Példaértékű azon széles világlátás, szakmai háttér- és emberismeret, ami jellemezte. Ahogy legendás volt humora és életszeretete is. Hosszú betegség után, sajnos fájóan korán, 59 évesen távozott közülünk, 2019 júliusában. Szellemiségét azonban Székesfehérvár Önkormányzata továbbra is őrzi
– áll a méltatásban.