Módosul a vonatok és a buszok menetrendje a hosszú hétvégén

belföldi vasutas, intercity MÁV, vasút, vonat,   avatás Déli pályaudvar ellenfény forgalomba állítás FOTÓTECHNIKA IC-kocsi KÖZLEKEDÉSI ESZKÖZ KÖZLEKEDÉSI LÉTESÍTMÉNY nagylátószög peron piktogram vonat
Budapest, 2020. február 13. A MÁV első, saját gyártású, belföldi forgalomra szánt másodosztályú InterCity (IC+) kocsija a forgalomba állításának napján a Déli pályaudvaron 2020. február 13-án. Az utasok a Zalaegerszegre közlekedő Göcsej InterCity járaton utaztak először az új járművön. MTI/Balogh Zoltán
Vágólapra másolva!
A MÁV-Volán-csoporthoz tartozó közlekedési társaságok – MÁV-START, Volánbusz, MÁV-HÉV – az ünnephez igazították a járatok közlekedési rendjét. Augusztus 19-én a vonatok a pénteki, 20-án a szombati, 21-én az ünnepi, 22-én már a szokásos vasárnapi menetrend szerint közlekednek. Nemcsak szombaton és vasárnap, hanem augusztus 20-án is közlekedik a Szob és Fonyód közötti Jégmadár, valamint a Szolnok és Fonyód közötti Napfürdő expressz emeletes vonat is - közölte a MÁV.
Vágólapra másolva!

A hosszú hétvégén megnövekedett utazási igény várható, emiatt érdemes elővételben, akár napokkal korábban megváltani a menetjegyeket.

A gyermekek, családosok, tanulók, diák- és felnőtt csoportok, nyugdíjasok is élhetnek a szokásos kedvezményrendszerrel. A már nem tanuló 26 éven aluliak a 33 százalékos hétvégi kedvezményt augusztus 19-én 10 órától 22-én éjfélig vehetik igénybe.

A hosszú hétvége mindhárom napján három, emeletes, modern KISS motorvonat is közlekedik a Balatonhoz,

ezekkel közvetlen összeköttetést biztosít a vasúttársaság Fonyód és Szolnok, valamint Fonyód és a Dunakanyar (Szob, Vác) térségével is. Így augusztus 20-án is utazhatnak az utasok az idei szezon egyik legnépszerűbb járataival a Napfürdő és Jégmadár expresszvonatokkal, ezen kívül vasárnap este Fonyódról Kőbánya-Kispestre szintén indul emeletes vonat, a Panoráma expressz.

Illusztráció Forrás: MTI/Balogh Zoltán

Várhatóan sokan indulnak útra kerékpárral a népszerű turisztikai célpontokhoz, a Balaton és a Velencei-tó felé közlekedő vonatok már az elővételi jegyvásárlások alapján is előre láthatóan telítettek lesznek. A Tisza-tóhoz a könnyebb eljutás érdekében – nagy befogadóképességű kerékpárszállító kocsival – Tisza-tó expresszvonat jár közvetlenül Budapestről Gödöllőn, Füzesabonyon és Poroszlón át Tiszafüredre. A kerékpárral utazók tájékozódásban is segítséget nyújt a honlapján a vasúttársaság.

A fővárosi tűzijáték után vonattal hazatérőknek ajánlják

A Budapest–Pusztaszabolcs vonalon a Déli pályaudvarról Dunaújvárosba 22:55-kor induló 4298-as számú vonatot. A Budapest–Szob vonalon a Nyugati pályaudvarról Szobra 22:37-kor induló 2408-as számú vonatot. A Budapest–Szolnok vonalon a Nyugati pályaudvarról Szolnokra 22:28-kor induló 2698-as számú vonatot. A Budapest–Cegléd–Szeged vonalon a Nyugati pályaudvarról Szegedre 23 órakor induló 17008-as számú vonatot. A Budapest–Székesfehérvár–Tapolca vonal és Budapest–Székesfehérvár–Gyékényes vonalon pedig az éjszakai Bagolyvonatokat is igénybe vehetik.

A budapesti elővárosi vonalakon a tűzijáték befejezését követően a 22 és 23 óra között induló vonatok KISS, kétegységes FLIRT vagy ingavonatokkal közlekednek a minél nagyobb kapacitás biztosítása érdekében. A szokásosnál több kocsival közlekednek a miskolci, a balatoni, a nyíregyházi, a békéscsabai és a szegedi távolsági vonatok, beleértve a nyíregyházi, miskolci, szegedi közvetlen balatoni járatokat is.

A Volánbusz helyi és helyközi autóbuszainak közlekedési rendje is változik

Augusztus 19-én csütörtökön a hét utolsó munkanapján és tanítási szünetes munkanapokon, 20-án pénteken a munkaszüneti napokon (a hetek első munkanapját megelőző napokon közlekedő járatok kivételével), 21-én szombaton a szabadnapokon, 22-én vasárnap a hét első munkanapját és tanítási szünetes munkanapját napját megelőző munkaszüneti napokon érvényes menetrend szerint közlekednek a buszjáratok. 23-án, hétfőn már a hét első munkanapján és tanítási szünetes munkanapokon megszokott menetrend szerint indulnak a járatok.

A Volánbusz is fokozott figyelemmel kíséri a járatok telítettségét, és mindent megtesz a kényelmes és biztonságos utazás biztosítása érdekében, és az elővételi adatok függvényében rásegítő járatokat biztosít.

A Volánbusz – egyeztetve a Budapesti Közlekedési Központtal – a várhatóan megnövekvő utasforgalomhoz való igazodás érdekében az agglomerációs vonalakon kapacitásbővítést vezet be az alábbi járatokon:

  • 40-es jelzésű járat esetén Őrmezőről 21:52-re, 22:03-ra, 22:13-ra egy-egy többletindulás kerül a menetrendbe, 40-es jelzésű járat helyett 22.28-kor a 88A jelzésű közlekedik Törökbálintig,
  • 240-es jelzésű járat estén a Móricz Zsigmond körtérről 21:46-os és egy 22:16-os indulás kerül a menetrendbe,
  • 22A-es jelzésű járat esetén jellemzően 10 perc helyett 5 percenként indulnak a tűzijáték után,
  • 55-ös jelzésű járat esetén jellemzően negyedóránként indulnak autóbuszt a tűzijáték után,
  • 63-as jelzésű járat esetén jellemzően negyedóránként tervezzük indítani autóbuszt a tűzijáték után,
  • Szigetszentmiklós felé a hétvégén megszokottól eltérően nagyobb kapacitású, csuklós autóbuszokat indít az adott időszakban a társaság.

Egyes helyi járatok szintén az általános közlekedési rendtől eltérően közlekedhetnek, melyekről a társaság honlapján a települések aloldalain érhetők el információk.

A bevásárlólóközpontok augusztus 20-i zárva tartása miatt egyes járatok menetrendje módosul. A részletes és az ünnepi menetrenddel kapcsolatos további tájékoztatás a Volánbusz honlapján érhető el.

Mivel az átlagos hétvéginél nagyobb forgalom várható, ezért a Volánbusz arra kéri utasait, hogy időben tervezzék meg utazásukat, és indulás előtt tájékozódjanak a társaság www.menetrendek.hu honlapján, valamint érdemes a menetjegyek megvásárlásáról is időben gondoskodni, biztosítva ezzel a helyet az utazásra. A pénztárak előtti sorban állás elkerülése érdekében a menetjegy elővételben, online és mobilon is kényelmesen megváltható. A Közlekedési Mobiljegy és társalkalmazásaiban vásárolt teljes árú, 50%-os és 90%-os kedvezményű helyközi (távolsági) menetjegyekre, valamint a menetjegyekhez megvásárolt kiegészítő jegyekre 5% kedvezményt biztosít a Volánbusz. Az elektronikus jegyvásárlás további részleteiről a Volánbusz és a Nemzeti Mobilfizetési Zrt. weboldalán tájékozódhatnak az utasok.

A MÁV-HÉV járatai eltérő közlekedési rendben járnak

2021. augusztus 20-án napközben a HÉV-szerelvények és a H7-es pótlóbuszok a munkaszüneti napokon érvényes menetrend szerint járnak.

H5-ös HÉV:

16:30-tól üzemzárásig minden vonat hat kocsival közlekedik. A szerelvények 21 óra után módosított menetrend szerint, sűrűbben indulnak a végállomásokról. A vonal budapesti szakaszán 21:18 és 22:48 között 6-8 percenként, 22:48 és 23:28 között 10 percenként jár a HÉV.

H6-os HÉV:

Az esti órákban egyes vonatok hat kocsival közlekednek. 22:05-kor és 23:05-kor többletvonatok indulnak a Közvágóhídtól Ráckevére.

H7-es pótlóbusz:

A Szent Imre tértől a Boráros tér felé 18 órától, a Boráros tértől a Szent Imre tér felé 18:30-tól sűrűbben indulnak a pótlóbuszok.

H8-as és H9-es HÉV:

Gödöllőtől az Örs vezér tere felé 16:54-től üzemzárásig, valamint az Örs vezér terétől Gödöllő felé 15:48-tól 22:28-ig minden HÉV hat kocsival közlekedik. Egyes vonatok esetében Cinkotán át kell szállni egy másik szerelvényre a továbbutazáshoz.