Orbán Viktor a Zsidó Világkongresszus elnökével tárgyalt

LAUDER, Ronald S.; ORBÁN Viktor
A Miniszterelnöki Sajtóiroda által közreadott képen Orbán Viktor kormányfő (j) fogadja Ronald S. Laudert, a Zsidó Világkongresszus (WJC) elnökét a Karmelita kolostorban 2021. június 10-én.
Vágólapra másolva!
Orbán Viktor miniszterelnök csütörtök délután a Karmelita kolostorban fogadta Ronald S. Laudert, a Zsidó Világkongresszus (WJC) elnökét, miután vendége részt vett a budapesti Rumbach Sebestyén utcai zsinagóga megnyitóján - tájékoztatta az MTI-t Havasi Bertalan, a miniszterelnök sajtófőnöke.
Vágólapra másolva!

A nemzetközi jelentőségű műemlék ICOMOS-díjjal elismert rekonstrukciója 3,2 milliárd forintból, kormányzati támogatással valósult meg.

A felújított Rumbach Sebestyén utcai zsinagóga 2021. június 8-án. A nemzetközi jelentőségű műemlék ICOMOS-díjjal elismert rekonstrukciója 3,2 milliárd forintból, kormányzati támogatással valósult meg. Forrás: MTI/Mohai Balázs

A megbeszélésen, amelyen részt vett Novák Katalin családokért felelős tárca nélküli miniszter is, Orbán Viktor és Ronald S. Lauder megállapították, hogy

a magyarországi zsidóság csakúgy, mint az elmúlt években, továbbra is mindenben számíthat a magyar kormány segítségére.

A Miniszterelnöki Sajtóiroda által közreadott képen Orbán Viktor kormányfő fogadja Ronald S. Laudert, a Zsidó Világkongresszus (WJC) elnökét (b) a Karmelita kolostorban 2021. június 10-én. Jobbra Novák Katalin családokért felelős tárca nélküli miniszter. Forrás: MTI/Miniszterelnöki Sajtóiroda/Miniszterelnöki Sajtóiroda/Benko Vivien Cher

A WJC elnöke méltányolta a zsidó közösségnek juttatott kormányzati támogatást a koronavírus-járvány elleni küzdelemhez, valamint a hazai zsidóság életminőségét javító egészségügyi, szociális és kulturális beruházásokhoz, intézményfejlesztésekhez.

Lauder biztatónak nevezte Orbán Viktor közelmúltban tett látogatását Izraelben, és megköszönte Magyarország kormányának támogató kiállását a zsidó állam mellett a nemzetközi fórumokon.

A Miniszterelnöki Sajtóiroda által közreadott képen Orbán Viktor kormányfő (j) fogadja Ronald S. Laudert, a Zsidó Világkongresszus (WJC) elnökét a Karmelita kolostorban 2021. június 10-én. Forrás: MTI/Miniszterelnöki Sajtóiroda/Miniszterelnöki Sajtóiroda/Benko Vivien Cher

Orbán Viktor emlékeztetett arra, hogy

az antiszemitizmus ellen a magyar kormány továbbra is a zéró tolerancia talaján áll,

és a közös értékek jegyében további együttműködést ajánlott a Zsidó Világkongresszus elnökének.