Baltát kapott elő egy sofőr, akire rádudáltak Kecskeméten

Ezzel a baltával támadt a dühös autós.
Ezzel a baltával támadt a dühös autós.
Vágólapra másolva!
Év elején két férfi összeveszett egy kecskeméti utcán, mert az egyikük akadályozta a haladást, amiért a másik rádudált. A következő piros lámpánál a korábban az út közepén álló férfi kirángatta a volán mögül a dudáló sofőrt és ököllel megverte. Az utasok is kiszálltak,az autóból, a járókelők is a megtámadott emberek segítségére igyekeztek. Ekkor került elő a balta. A rendőrök hamar elfogták a garázdákat.
Vágólapra másolva!

Január 13-án délelőtt fajult el egy közlekedési vita Kecskeméten.

Egy Citroen akadályozta a forgalmat úgy, hogy megállt az út közepén.

Egy Opelt vezető férfi rádudált a szabálytalankodó sofőrre, majd kikerülte, de a következő kereszteződésben meg kellett állnia, mert pirosra váltott a lámpa. A Citroent vezető,

45 éves férfi annyira felháborodott, hogy a lámpánál kirángatta az autóból a sofőrt és ököllel megütötte.

Ezzel a baltával támadt a dühös autós Forrás: police.hu

A megtámadott férfi védelmére kelt a vele utazó nő. Erre a támadó autójából kiugrott a 46 éves élettársa, lökdösni kezdte és kiabált vele. Amikor már gyalogosok segítettek a megtámadottaknak,

a dühös, kecskeméti férfi előkapott egy baltát az autójából, és többször az ott lévők felé suhintott vele.

Azonnal rendőrt hívtak a szemtanúk, de mire kiérkeztek, a támadó és élettársa elmentek a helyszínről. A támadás után nem sokkal igazoltatták őket és mindkettejüket bevitték a rendőrségre.

A 46 éves nőt garázdaság miatt, 45 éves társát pedig felfegyverkezve elkövetett garázdaság és súlyos testi sértés kísérlete miatt hallgatták ki gyanúsítottként.

A nő szabadlábon védekezhet az eljárás során, a férfit őrizetbe vették és letartóztatták. A nyomozást lezárták, az iratokat átadták az ügyészségnek.