Fekete-Győr András megint nevetségessé vált

Momentum, Fekete-Győr András
Budapest, 2019. május 26. Fekete-Győr András, a Momentum elnöke beszél a Momentum eredményváró rendezvényén a fővárosi Dürer Rendezvényházban az európai parlamenti (EP-) választás napján, 2019. május 26-án. MTI/Illyés Tibor
Vágólapra másolva!
Orbán Balázs, a Mathias Corvinus Collegium kuratóriumának elnöke a Momentum elnökével Fekete-Győr Andrással vitázott tegnap a Fúzió Hallgatói Közösség szervezésében a magyar felsőoktatás jelenlegi helyzetéről. Fekete-Győr, a baloldali előválasztási színjáték egyik statisztája megint felkészületlenül érkezett, számtalanszor kellett kijavítani, gyakran eltért a témától, egy alkalommal pedig még abból a jogi tankönyvből is idézni kellett neki, amelyből ő is tanult a vizsgáira, azonban úgy tűnik mára elfelejtette a tartalmát.
Vágólapra másolva!

A beszélgetés elején Orbán Balázs kiemelte, hogy a világ legjobb egyetemei között jelenleg nincs magyar, ezen pedig változtatni kell. A kuratóriumi elnök szerint ez két dologra vezethető vissza. Az egyik, hogy a felsőoktatás sokáig alulfinanszírozott volt, a másik pedig, hogy a rendszerváltozást követően megnőtt a felsőoktatásban tanulók száma, ez a számszerű növekedés pedig nem mindig hozta magával a minőség erősödését.

Orbán Balázs kiemelte, hogy a finanszírozás kérdését a kormány rendezi, emellett viszont azt is el kell érni, hogy a hallgatók számának növekedése és az oktatás minőségének emelkedése arányos legyen. Az egyetemek számára elérhető források jelentős bővítése tehát kulcsfontosságú eleme a modellváltásnak, hiszen olyat ritkán látunk, hogy egy kevés pénzből gazdálkodó felsőoktatási intézmény be tud kerülni a világ legjobbjai közé.

Fekete-Győr András egyből agresszív, az alkalomhoz nem illő stílusban kapcsolódott be a beszélgetésbe azt sérelmezve, hogy Orbán Balázs és nem Orbán Viktor ül vele szemben.

Majd gyakorlatilag az ezt követő gondolatmenetével már hazugságokat állított. Idézet Orbán Balázs nemrég megjelent könyvéből. Ezzel csak az volt a baj, hogy a Momentum elnöke által idézett szöveg nem szerepelt a könyvben, azt Orbán Balázs egy könyvbemutató alkalmával idézte egy német filozófustól.

- mondta a kuratóriumi elnök.

A Momentum elnöke szintén valótlant állított akkor, amikor arról beszélt, hogy a kormánynak kontrollja van az egyetemek működése fölött a modellváltás miatt. Ezzel szemben a valóság az, hogy a kuratóriumok segítségével nő az egyetemek autonómiája és mozgástere, amiről pedig Fekete-Győr beszélt az éppen egy korábban még az MSZMP által felvázolt terv volt.

Orbán Balázs azt is megkérdezte, hogy egy fiatalokat megcélzó párt - amilyen a Momentum is - miért nem a fiatalok érdekeit nézi.

Hiszen az a hallgatók és a diplomások érdeke, hogy az egyetemük fejlődjön és jó eredményeket érjen el a nemzetközi rangsorokban, ezáltal nagyobb értéket biztosítva a diplomájuknak.

Fekete-Győr ezt követően ismét elővette a CEU-t, mondván, hogy ő CEU-s hallgatóként tudta használni az egyetem könyvtárát. Ekkor világosította fel Orbán Balázs a Momentum elnökét arról, hogy a CEU könyvtár nem ment sehova, továbbra is Budapesten van és működik. A CEU "elüldözésével" kapcsolatban pedig elmondta, hogy

az egyetem néhány képzését vitte csak Bécsbe, de ettől függetlenül Budapesten továbbra is indítottak képzéseket.

A Momentum elnöke azzal kapcsolatban is tévhiteket táplált, hogy megvalósítható-e az egyetemek számára bejelentett többletforrások folyósítása. " Lesz erre költségvetési forrás, amikor éppen egy gazdasági vállságból próbálunk kilábalni?"- kérdezte.

- mondta Orbán Balázs. A Mathias Corvinus Collegium kuratóriumának elnöke hozzátette, hogy a jelenlegi kormány éppen ennek az ellenkezőjét teszi.

A beszélgetés során egyébként Fekete-Győrt számos témában kellett kijavítani.

Nem ismert alapvető gazdasági összefüggéseket, de még a dolgok jogi hátterével sem volt tisztában, miközben jogi diplomával rendelkezik. Egy ponton Orbán Balázs elővett egy jogi tankönyvet, amelyből ő és Fekete-Győr András is vizsgázott korábban, hogy felfrissítse a Momentum elnökének emlékezetét, aki jól láthatóan már elfelejtette a megtanultakat.

Fekete-Győr nem először volt teljesen felkészületlen a kamerák előtt. Korábban például azt mutatta meg, hogy egyáltalán nem ismeri Budapestet, ráadásul nem is volt képes beismerni tévedését, inkább kioktatta a riportert.

Egy másik alkalommal pedig az atomerőművet keverte össze a napelemekkel, de volt olyan is, amikor olyan alapvető dologgal nem volt tisztában, mint a tej ára.

Legutóbb akkor vált nevetségessé, amikor Gulyás Márton youtube-műsorában szinte minden kérdésre azt válaszolta: Nem tudom.