Kiderült: Hazudott Niedermüller Péter, hogy miért kellett elmennie a 100 Tagú Cigányzenekarnak

100 Tagú Cigányzenekar
100 Tagú Cigánzenekar
Vágólapra másolva!
A leírtak nem igazak, nagyon messze állnak a valóságtól. Az erzsébetvárosi polgármester állításait visszautasítom, sőt, kikérem magamnak - nyilatkozta az Origónak Beke Farkas Nándor, a 100 Tagú Cigányzenekar elnöke, miután Niedermüller Péter egy baloldali lapnak elmesélte saját verzióját a zenekar távozásával kapcsolatban. Emlékezetes: miután a világhírű együttes kénytelen volt Erzsébetvárosból távozni, Karsay Ferenc fideszes polgármester közbenjárásának köszönhetően Budafok-Tétényben próbálhat.
Vágólapra másolva!

Tegnap "Szó sincs kirúgásról, szó nélkül távozott a hetedik kerületből a 100 Tagú Cigányzenekar" címmel jelent meg egy cikk a baloldali Hírklikken. Az írás apropója az volt, hogy a Magyar Örökség- és Hungarikum-díjas, 36 éve működő, értékteremtő együttes 30 millió forint rendkívüli támogatást kapott a kormánytól.

Utólagos magyarázkodás

Mint ismert, a zenekart még februárban, a járvány harmadik hulláma alatt küldte el az erzsébetvárosi önkormányzat a helyi Erőművházból. Éppen ezért Kásler Miklós Emmi-miniszter azzal indokolta a támogatást, hogy miután a világhírű együttest "méltatlan módon megfosztották" próbahelyétől, a "cigányzenészek számára végleges otthont kell találni".

A DK-MSZP-közeli lap ennek kapcsán szólaltatta meg Niedermüller Péter erzsébetvárosi polgármestert, aki végig azt bizonygatta, hogy nem miatta távozott az általa vezetett kerületből a világhírű zenekar. Többek között azt állította, hogy a vádaskodásból "egy szó sem igaz", a zenekar képviselőjével, Beke Farkas Nándorral történt egyeztetésen elmondta, hogy keresnek majd megfelelő próbatermet az együttesnek. "Semmi sem utalt arra, hogy a zenekarvezetőnek mindezek ellen kifogása lenne. Konkrét lehetőségeket is találtunk" - emelte ki a DK-s polgármester. Mivel a Hírklikk cikke elkészítésekor nem kereste meg Beke Farkas Nándort, ezért az Origo felhívta az ismert zenészt, mondja el a véleményét.

- így reagált lapunknak Niedermüller Péter nyilatkozatára a 100 Tagú Cigányzenekar elnöke.

Zenélés közben Forrás: 100 Tagú Cigányzenekar

Erős cáfolat

Beke Farkas Nándor ezt követően időrendi sorrendben mesélte el a történteket. Visszaemlékezése szerint február 13-án egy televíziós adásból értesült arról, hogy Erzsébetváros vezetése "kirakta" őket, és "az utcára fognak kerülni".

Három nappal később találkozott Niedermüller Péterrel, akivel elmondása szerint korábban egyáltalán nem egyeztetett a témában, sőt, még csak nem is találkozott vele polgármesterré választása óta.

- tette hozzá. A megbeszélésen Niedermüller és kabinetfőnöke, Merényi Miklós, valamint a helyi Erőművház vezetője azzal bíztatta őt, hogy lesz majd próbaterem, de konkrétumok nem igazán hangoztak el. A polgármester megígérte neki, hogy március végéig nyugodtan próbálhatnak a megszokott helyükön, addig "nem fognak hozzájuk nyúlni".

Ennek ellenére két nap múlva felhívták a helyi Erőművházból, hogy - a korábban megbeszéltek ellenére - február 25-éig el kell hagyniuk a Wesselényi utca 17. szám alatt helyüket. "Ezt nem tudtam hova tenni" - kommentálta a történteket.

Budafokon találtak az új otthonra Forrás: 100 tagú Cigányzenekar

Ezt követően kereste meg Karsay Ferenc, Budafok fideszes polgármestere, hogy felajánlja segítségét. Beke Farkas Nándor elfogadta az ajánlatot, így a zenekar február 25-én Budafok-Téténybe tette át a székhelyét. A zenekarvezető elmondása szerint egy nappal ezután - látva, hogy országos botrány lett az ügyből - Niedermüller kabinetfőnöke felhívta, és felajánlotta a kerületi Goldmark-termet. Csakhogy elmondása szerint a hely kicsi lett volna 100-120 embernek, és már igent mondott Karsay Ferencnek, így nem fogadta el Merényi ajánlatát.

"Az erzsébetvárosi polgármester kirakott minket, és azután kezdett el kapkodni, hogy elköltöztünk. Ekkor jöttek rá, hogy mégsem kellett volna kidobni egy értéket. Hála a Jóistennek, Budafok felismerte az értéket bennünk, és felkarolt minket. Most már nem Erzsébetváros, hanem Budafok-Tétény jóhírét fogjuk vinni a világban" - összegzett Beke Farkas Nándor, aki a rendkívüli támogatásért köszönetet mondott az államnak, külön kiemelve "ügyvivőjüket", Bajkai István parlamenti képviselőt, és Kásler Miklós Emmi-minisztert.