Vágólapra másolva!
Hatalmas káoszra készüljenek kedden a Budapesten közlekedők - figyelmeztetett Wintermantel Zsolt, a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) igazgatóságának Fidesz által delegált tagja hétfőn, Karácsony Gergely főpolgármesternek a Nagykörút új forgalmi rendjéről szóló hétfői bejelentésére reagálva.
Vágólapra másolva!

A kormánypárti politikus sajtótájékoztatón azt mondta: Karácsony Gergely bejelentése legalább két hetet késett, és csak azt bizonyítja, hogy tovább folytatódik a néhány hónapja kezdődött emberkísérlet.

"Tipikus Karácsony Gergelyes részmegoldás született" - értékelt, majd úgy fogalmazott: "olyan nincs, hogy a körút egyik szakaszán visszaállítja a kétsávos közlekedést, miközben a parkolást megszünteti, a másik részén pedig nem".

Biciklisáv a Nagykörúton Fotó: Csudai Sándor - Origo

A fideszes politikus álláspontja szerint

a főváros vezetése kapkod egy olyan helyzetben, amit saját maga idézett elő,

és amit az általuk megrendelt közvélemény-kutatás sem támaszt alá.

Wintermantel Zsolt azt mondta, bízik abban, hogy a budapesti autósok felelősen, egymásra odafigyelve fognak közlekedni, de "ne gondoljuk azt, hogy egyszerű lesz a helyzet".

Az eseményen a politikai elemzők dolgának nevezte annak megítélését, hogy Karácsony Gergely mostani döntésével a Demokratikus Koalíció politikai zsarolásának engedett, vagy meghallgatta Fürjes Balázs és a Fidesz jobbító szándékú javaslatait.

Wintermantel Zsolt az új közlekedési rend kapcsán azt sürgette,

hogy térjenek vissza a tervezőasztalhoz és a tárgyalóasztalhoz, és együtt gondolkodjanak Budapest közlekedéséről.

Javaslata szerint vissza kellene térni a Fővárosi Közgyűlés által korábban jelentős számban támogatott, határozott és világos célokat meghatározó Budapesti Mobilitási Terv megvalósításához. Ezeket csak egymásra épülve, a szakma szabályai szerint lehet elérni, nem pedig ad hoc módon, sávok felfestésével - mondta, hozzátéve, hogy elkerülhető lett volna a fiaskó, ha a főpolgármester hamarabb meghallja a Fidesz és a szakma javaslatait.

A főpolgármester hétfői bejelentése szerint kompromisszumos megoldás született a Nagykörút új forgalmi rendjének ügyében. A Blaha Lujza tér és a Petőfi híd között teljes mértékben kétsávos lesz az autós közlekedés, a szakaszon a parkolósávokból alakítanak ki kerékpárutakat. A körút többi szakaszán marad a kétszer egysávos gépjármű-közlekedés, mert ott nem lehet együtt kialakítani a kétszer két sávot és a biciklisávot.