Elkészült az Alapjogokért Központ elmúlt 10 évet bemutató projektjének első része

Vágólapra másolva!
Az Alapjogokért Központ 2020 kora tavaszán indította el a Magyarország 2010-2020 közötti korszakának értékelésével foglalkozó kutatási projektjét. Az „Újra naggyá teszik Magyarországot 2010-2020" című kutatás az „őszinteség, bátorság és büszkeség" rendezőelvei szerint átfogóan vizsgálja a nemzeti-konzervatív kormányzás stratégiáját, filozófiáját és céljait. Ennek az összegzésnek a bemutatásáról az Alapjogokért Központ a megújult honlapján számol be.
Vágólapra másolva!

Az Alapjogokért Központ budapesti székhelyű, 2013 óta működő jogi elemző- és kutatóintézet. A Központ a nemzeti identitás és szuverenitás, valamint a keresztény társadalmi hagyományok megőrzését tartja elsőrendű feladatának.

A jogi elemző- és kutatóintézetnek most készült el, és került bemutatásra az „Újra naggyá teszik Magyarországot 2010-2020" című kutatási projekt első résztanulmánya. A három alappillér közül (őszinteség, bátorság, büszkeség) az elsőt,

az „őszinteség" szellemiségében íródott elemzést mutatták be pénteken.

A projekt az ujkorszak.alapjogokert.hu megújult honlapon érhető el, amely tartalmaz egy 10 éves, interaktív jellegű kronológiát az Orbán-kormányok regnálásáról, az elmúlt évtizedből.

A kronológiában, éves lebontásban a 2010-2020 közötti második és harmadik Orbán-kormány, illetve a negyedik ciklus első két évének a legfontosabb döntései kerülnek bemutatásra,

közérthető formában.

A projekt annak az évfordulójára készült, hogy épp ma 10 éve, 2010. május 29-én tette le második miniszterelnöki esküjét Orbán Viktor jelenlegi kormányfő.