Vágólapra másolva!
Jogerősen letartóztatott a Budai Központi Kerületi Bíróság egy fuvarozó céget működtető férfit, mert a cég egymilliárd forintot is meghaladó útdíjat és emiatt keletkező büntetést nem fizetett meg 2014 és 2019 között. 
Vágólapra másolva!

A fővárosi főügyész közleménye szerint a 33 éves férfi 2014-ben kezdte működtetni a közúti árufuvarozási tevékenységet végző - részben strómanokat alkalmazó - céghálózatot.

Ebben voltak olyan cégek,

  • amelyek tulajdonában tehergépkocsik voltak,
  • olyanok, amelyek a teherautók üzemeltetését átvették és
  • a tényleges fuvarozást végezték, valamint olyanok is
  • amelyek a fuvarozó cégek helyett - szerződő félként - a fuvarozások ellenértékét átvették.

Ezzel azt érték el, hogy a ténylegesen fuvarozást végző cégeknek nem volt bevételük, vagyonuk, a teherautókat csak üzemeltették.

- közölte Ibolya Tibor.

Azt írta, a Nemzeti Adó- és Vámhivatal pénzügyi nyomozói kedden összehangolt akció során 35 helyen tartottak kutatást.

Könyvelési anyagokat, elektronikus levelezést, magyarországi bankszámlákon lévő összegeket,

55 teherautót, két luxusjárművet foglaltak le, valamint egy ingatlant és követeléseket vettek zár alá, összesen mintegy 300 millió forint értékben.

Illusztráció Forrás: NAV

Az adóhatóság a férfit különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás megalapozott gyanúja, és többrendbeli, felbujtóként elkövetett közokirat-hamisítás miatt hallgatta ki gyanúsítottként, a bíróság pedig egy hónapra letartóztatta. Az ügyben érintett másik tíz gyanúsított szabadlábon védekezik - olvasható a közleményben.