Iszlám terroristának hazudta magát egy magyar fiatal, és fenyegetőzött is

Vágólapra másolva!
Iszlám terroristának adta ki magát az egyik közösségi oldalon egy kiskorú magyar fiú, és kijelentette, hogy több országban is merényletet tervez, többek között Magyarországon, Budapesten is. A fiatalt elfogták, fenyegetése nem volt valós.
Vágólapra másolva!

Május 27-én értesítették a Terrorelhárítási Központot, hogy

egy magát iszlám terroristának valló ember merényletekkel fenyegetőzött az interneten Németországban, Magyarországon, illetve Japánban. Az arab és angol nyelven beszélő idegen a budapesti merénylet időpontját pünkösdhétfőre tette.

Az ügyészség és a Terrorelhárítási Központ az ünnepek előtt néhány nappal azonnal megkezdték a nyomozást, melyben külföldi szervezetek is segítettek.

Május 29-ére azonosították, egy kiskorú magyar fiú.

Megállapították, hogy a fenyegetés nem volt valós.

A fiú a kihallgatáson beismerte bűnösségét, és belátta, hogy súlyos következményei lehetnek.

A közbiztonság miatt ugyanis minden ilyen jellegű fenyegetést komolyan kell venni, és az is büntetendő, ha valaki csak színleli, hogy terrorcselekményre készül.