Rengeteg drogot foglalt le eddig idén a budapesti rendőrség

A rengeteg drog bőven adott munkát a helyszínelőknek
Vágólapra másolva!
A budapesti rendőrök több nagyobb drograzziát is tartottak az elmúlt hetekben, többször különböző szórakozóhelyeken. Az egyik ilyen alkalommal közel 50 embert állítottak elő. Csak az idén, Budapesten lefoglalt drog feketepiaci értéke több mint 200 millió forint.
Vágólapra másolva!

Nagyjából hetente tartottak nagyobb razziát a rendőrök, és foglaltak le kábítószert. Ezzel kapcsolatban megkerestük a Budapesti Rendőr-főkapitányságot, akik elmondták, hogy

január első napjától március 31-ig 69 dílert fogtak el és indítottak ellenük eljárást.

A razziák során 32,5 kilogramm kábítószert foglaltak le, többnyire marihuánát, heroint, kokaint, amfetamint és új pszichoaktív anyagot.

– írja a BRFK.

Forrás: Police.hu

„A rendőrség kiemelten fontosnak tartja a dílerek elfogásán és a drog lefoglalásán túl azt, hogy a kábítószer-kereskedelemből származó pénzt és az abból vásárolt tárgyakat is lefoglalják” – teszik házzá.

„Ennek keretén belül a rendőrök az eljárásokban közel 29 millió forintot és 17 ezer eurót foglaltak le.

A pénzen túl hat autót (egy Seatot, egy Mitsubishi terepjárót, két Volkswagent, egy Audit és egy Mercedest), egy motort és karórákat, ékszereket is lefoglaltak.

Mutatjuk azokat a razziákat, amikben a rendőrök rengeteg pénzt és kábítószert foglaltak le Budapesten.

A 200 milliós fogás

A rendőrség tavaly év végén derítette ki, hogy egy férfi Hollandiában vásárol kábítószert, amit a társaival együtt hoz Magyarországra, itt pedig eladja.

Az autóban egy 26 éves autószerelő rejtette el a drogot, majd egy 69 éves nő vezette át a kocsit a határon.

A kábítószert egy III. kerületi házban tartották, amire egy 28 éves férfi felügyelt.

A rendőrség január 12-én csapott le a bandára, éppen akkor, amikor a ház mélygarázsában kiszerelték az autóból a kábítószert.

Az autó mellett 4 kiló ecstasy tablettát és 1,1 kilogramm kokaint találtak, az első lökhárítóban további 13 zacskó, összesen 16,1 kiló ecstasy volt. Ezek után átkutatták a lakást, ahol 4,5 kilogramm kokaint találtak, valamint 94,5 millió forintot és valutát.

A garázsban és a lakásban talált drog értéke nagyjából 200 millió forint.

A rendőrök átkutatták a banda többi tagjának lakásait, ahol különböző, nagy értékű tárgyakat és luxusautókat foglaltak le.

Így razziáznak a bulinegyedben

Januárban ellenőrzést tartott a BRFK több szórakozóhelyen Budapest VI. és VII. kerületében.

Hat olyan embert állítottak elő, akik drogoztak, vagy volt náluk kábítószer, valamint egy embert, mert nem tudta magát igazolni.

Ellenőrizték még a taxisokat is, összesen 61-et, ebből két esetben tettek feljelentést szabálysértés miatt.

Az irodájában árulta a drogot

Először egy 41 éves férfit fogott el a rendőrség februárban, aki korábban járt az irodában. Az ő autójában 25 gramm kokaint találtak. Később a TEK az épület előtt fogta el a 49 éves férfit, valamint a 23 éves szír bűntársát, később az irodában elfogtak még egy 59 éves migránst, aki szintén a bűnbanda tagja volt.

Ezek után a rendőrök átkutatták az irodát, ahol 500 gramm kokaint és 320 gramm hasist találtak. Lefoglaltak még a kábítószer elosztásához használt eszközöket, 4 millió forint készpénzt, valamint egy luxusterepjárót, amit a 49 éves férfi használt.

Dílerek a Hős utcában

Április elején a rendőrség kábítószer-kereső kutyával tartott házkutatást kilenc Hős utcai lakásban, amelyekben 18 alufóliába csomagolt kábítószert találtak. Öt férfit és két nőt állítottak elő, akiknek javasolták a letartóztatásukat, egy ötödik férfit pedig egyből börtönbe vittek, mivel elfogatóparancs volt ellene érvényben.

A dílerek ellen új pszichoaktív anyaggal visszaélés miatt indítottak eljárást.

47 dílert fogtak

A rendőrség április 14-én délután tartott razziát egy V. kerületi szórakozóhelynél, ahol

összesen 47 embert állítottak elő kábítószer-birtoklás gyanúja miatt.

Mindegyikük ellen eljárást indítottak.

Forrás: MTI/Mihádák Zoltán

Utóbbi két akció már a rendőrség által, kérésünkre vizsgált időszak után történt.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!