Nem minden képviselő tölthet be minden megszerzett mandátumot

Vágólapra másolva!
Sok jelölt képviselőként, polgármesterként vagy megyei közgyűlés tagjaként is mandátumot szerezhet az október 13-ai önkormányzati választáson, azonban a jogszabályok szigorúan megszabják, milyen mandátumokat lehet egyszerre betölteni.
Vágólapra másolva!

A tízezer lakosúnál kisebb településeken úgynevezett egyéni listán választják a képviselőket, minden választópolgárnak annyi szavazata van, ahány tagú a képviselő-testület az adott településen. A helyi önkormányzati képviselők és polgármesterek választásáról szóló törvény azonban rögzíti, hogy ezeken a kistelepüléseken a polgármester nem lehet egyúttal a képviselő-testület egyéni listáról mandátumot szerző tagja is, vagyis,

ha az egyéni lista jelöltjét polgármesternek is megválasztják, akkor törölni kell őt az egyéni listáról, és helyébe a következő legtöbb szavazatot elérő jelölt lép.

A tízezer lakosúnál nagyobb településeken vegyes választási rendszerben választják a képviselő-testület tagjait: a választók az egyéni választókerületi jelöltekre szavaznak, de az egyéni választókerületben mandátumot nem eredményező, úgynevezett töredékszavazatok alapján a jelölőszervezetek között arányosan úgynevezett kompenzációs mandátumokat is kiosztanak.

Fontos szabály azonban, hogy ha valakit polgármesterré választanak vagy egyéni választókerületben nyer el mandátumot, akkor őt törölni kell a kompenzációs listáról.

Azonban azt nem zárja ki semmilyen szabály, hogy valaki egyéni választókerületben és polgármesterként is megnyerje a választást, és mindkét mandátumot megszerezze. A két mandátum betöltése ugyanakkor nem jelenti azt, hogy az adott személynek a képviselő-testület ülésén dupla szavazati joga lenne, azaz "két kézzel szavazhatna".

A jelölt tehát a "kettőt nyer - egyet kap" - konstrukcióban valójában nem számít választójogi értelemben erősebbnek, mint képviselőtársai.

Ha a fővárosi kompenzációs lista jelöltjét főpolgármesternek vagy fővárosi kerület polgármesterének választják, akkor őt is törölni kell a párt fővárosi kompenzációs listájáról, és helyére a sorrendben utána következő jelölt lép.

A települési képviselő vagy polgármester pozíciója azonban nem "üti" a megyei közgyűlési tagságot, vagyis települési önkormányzati képviselő és polgármester tagja lehet a megyei közgyűlésnek, ugyanakkor nem lehet az elnöke és alelnöke.