Nagymarosi baleset: az autó utasa engedte ki a kéziféket

Nagymaros, 2019. július 15. Rendőr helyszínel egy összeroncsolódott személyautónál a nagymarosi kompkikötőnél 2019. július 14-én. A gépjármű a Dunába gurult, a benne tartózkodó férfi életét vesztette. MTI/Mihádák Zoltán
Vágólapra másolva!
Mozgáskorlátozott öccse engedte ki a kéziféket a férfi szerint, akinek az autója vasárnap a Dunába merült Nagymarosnál. Az áldozat, a 39 éves Zoltán nyolc éve kényszerült kerekesszékbe, korábban több öngyilkossági kísérlete is volt. A két testvér együtt akarta tölteni a napot, de tragédia lett a vége.
Vágólapra másolva!

A kocsiban ülő testvérem engedte ki a kéziféket – mondta a Borsnak az a férfi, akinek az autója utasával együtt a Dunába merült Nagymarosnál vasárnap.

Rendőr helyszínel egy összeroncsolódott személyautónál a nagymarosi kompkikötőnél. A gépjármű a Dunába gurult, a benne tartózkodó férfi életét vesztette Forrás: MTI/Mihádák Zoltán

A férfi szerint csak egy pillanatra hagyta egyedül a kocsiban mozgáskorlátozott öcsét, amikor kiszállt ételt rendelni a kompnál.

A hátsó ajtón beömlött a víz

A 44 éves Csaba aznap vette fel 39 éves öcsét, Zoltánt egy közeli bentlakásos otthonban, hogy együtt töltsék a napot. A fiatalabb testvér végstádiumú sclerosis multiplex mellett epilepsziában is szenvedett, így nyolc éve már csak tolószékkel tudott közlekedni, és nehezen is kommunikált.

Az ételt már megrendeltem, egy kávét akartam még inni, amikor meghallottam, hogy elindult a víz felé az autó.

– mondta a balesetről Csaba. Egyből utánaszaladt, de addigra az autó már bent volt a vízben.

Próbáltam lemenni a víz alá, hogy kiszabadítsam a biztonsági övből, de nem jártam sikerrel. Közben egy fiatal odasietve kinyitotta a hátsó ajtót, amitől beömlött a víz és elsüllyedt az egész – mondta Csaba.

Fél órát volt a víz alatt

A helyszínen több szemtanú is arról beszélt a Borsnak, hogy a bajba jutott férfi viselkedésén semmi jelét nem látták annak, hogy szabadulni próbált volna a szorult helyzetből. A lap azt is megtudta, hogy Zoltán korábban már többször megpróbált véget vetni az életének.

A testvére ugyanakkor nem gondolja, hogy Zoltán szándékosan akart volna végezni magával.

– tette hozzá.

Zoltán csaknem fél órát volt a víz alatt, a kocsit végül a tűzoltók drótkötéllel húzták ki a Dunából. A rendőrök a járművet lefoglalták, Csaba jogosítványát elvették, és halálos közúti baleset gondatlan okozása miatt indítottak eljárást.

Ha ön vagy valaki a környezetében krízishelyzetben van, hívja mobilról is a 116-123-as ingyenes lelki elsősegély-számot!