Kártérítést kapnak a Gyurcsány-kormány rendőri brutalitásának áldozatai

gyurcsány ferenc, öszödi beszéd, tüntetés a Kossuth téren 2006-ban, miután nyilvánosságra került az Öszödi beszéd.
Vágólapra másolva!
Egyezséget kötöttek a 2006-os Kossuth téri tüntetők az igazságügyi tárcával: 120 károsult kaphat kártérítést - ismerteti a keddi Magyar Idők.
Vágólapra másolva!

A lap szerint Gaudi-Nagy Tamás, a Nemzeti Jogvédő Szolgálat ügyvezetője honlapján arról számolt be, hogy a véleménynyilvánítási szabadság és gyülekezési jog megsértése miatt

270 ezer forintnak megfelelő nem vagyoni kártérítés kifizetésére

az egyezség közelgő bírósági jóváhagyása után rövidesen sor kerül.

Fotó: Szabó Pál

Az ügyvezető szerint bírói elfogultságnak köszönhető, hogy két áldozatnak, Fáber Károlynak és Dukán Dánielnek az ügye még nem rendeződött - olvasható a Magyar Időkben.