Tovább hazudozik Juhász Péter

Juhász Péter és Rogán Antal per a Fővárosi Törvényszéken 2016 október 27-én Juhász Péter és Rogán Antal per a Fővárosi Törvényszéken 2016 október 27-én
Juhász Péter és Rogán Antal per a Fővárosi Törvényszéken 2016 október 27-én
Vágólapra másolva!
 
Vágólapra másolva!

A Fővárosi Ítélőtábla az elsőfokú bíróság ítéletét részben megváltoztatja és azt állapítja meg, hogy az alperes megsértette a felperes, Juhász Péter, jóhírnévhez és magán- és családi élet tiszteletben tartásához fűződő személyiségi jogát azzal, hogy 2018. február 13. napján a www.origo.hu oldalon „Tovább hazudozik Juhász Péter" címmel közzétett írásában valótlanul állította, hogy a felperes megverte és begyógyszerezte az élettársát, majd fogva tartotta, családját és volt élettársát éveken át terrorizálta, összeverte, megalázta, bántalmazta, továbbá valótlanul híresztelte, hogy úgy megverte volt élettársát, hogy az fel sem tudott kelni, őt begyógyszerezte, lakásában fogva tartotta és a családon belüli erőszakot követett el.

Egészen tisztességtelen nyilatkozattal jelentkezett Juhász Péter az élettársa megverésének ügyében. Az Együtt elnöke gyakorlatilag saját magától kér bocsánatot, miközben azt hazudja, hogy kényszerítették arra, hogy megpróbálja lejáratni volt élettársát. A megvert és megalázott nőtől tehát nem kért bocsánatot, az amúgy tényleg aljas blogbejegyzését viszont (nyilván ügyvédi tanácsra) törölte. Aztán visszarakta. Juhász Péterről a hétvégén derült ki, hogy megverte és begyógyszerezte az élettársát, majd a lakásában fogva tartotta. A családját éveken át terrorizálta, a gyerekek előtt drogozott. Egyszer úgy megverte az éppen menstruáló élettársát, hogy tiszta vér volt, fel sem tudott kelni. Az Együtt elnöke először tagadta a vádakat, de később kénytelen volt elismerni, hogy "nem zárható ki", hogy sérülést okozott neki. A volt élettárs hétfő este egy közleményben írta le, hogy Juhász őt lejárató szavai hazugságok, amiket a bíróságon tételesen megcáfolt.

„Juhász Péter és volt élettársa egyaránt elítélik azt, hogy a közöttük folyamatban lévő peranyag a hozzájárulásuk nélkül a nyilvánosságra került. Kinyilvánítják, hogy a magánéletükről további információkat a nyilvánosság számára közölni nem kívánnak. Juhász Péter őszinte sajnálatát fejezi ki amiatt, hogy a sajtóban megjelent, ellene irányuló támadások miatt arra kényszerült, hogy volt élettársáról olyan internetes bejegyzéseket és nyilatkozatokat tegyen közzé, amelyek őt negatívan érintette a közvélemény előtt" - ezt a zavaros és magyartalan nyilatkozatot tette ki Juhász Péter a blogjára.

Juhász Péter Forrás: Szabó Gábor - Origo

Az Együtt elnöke tehát továbbra sem kér bocsánatot a szombaton kipattant ügy kapcsán, csavarosnak gondolt módon amiatt "sajnálkozik", hogy "arra kényszerült", hogy (miután terrorizálta, összeverte, megalázta), lejárassa volt élettársát - holott, természetesen senki nem kényszerítette arra, hogy az általa bántalmazott élettársát egy korábbi blogbejegyzésével megpróbálja lejáratni a nyilvánosság előtt.

Hogy erre a tényleg aljas húzásra ugyan ki, vagy mi kényszerítette rá az Együtt elnökét, az persze nem derül ki (senki). Az ominózus írást egyébként Juhász előbb törölte, majd visszarakta (nem tudjuk megmondani, hogy amikor olvassa ezt a cikket, éppen fent lesz vagy nem). Arról, hogy abban, hogyan alázta meg az exét, itt írtunk bővebben.

Juhász szavaira volt élettársa egy közleményben reagált, amiben leírta, hogy Juhász hazudik és a hazugságait a bírósági és egyéb hatósági eljárásokban már tételesen megcáfolta.

Mint ismert, a Bors írta meg először, hogy egy bíróságra beadott perirat szerint Juhász Péter megverte, begyógyszerezte, majd a lakásában fogva tartotta előző élettársát. Az eset még 2016 végén történt. Az Együtt elnöke először tagadta a vádakat, de később az Indexnek kénytelen volt elismerni, hogy valóban "csúnyán dulakodott" a nővel, az egy órás erőszakos konfliktusban pedig "nem zárható ki", hogy sérülést okozott neki. A periratban ennél jóval durvább megfogalmazás szerepel: e szerint Juhász az éppen menstruáló, tehetetlen élettársát ütötte meg. Ezeket a TV2 Tények című hírműsora hozta nyilvánosságra.

A Bors arról is írt, hogy a politikus rendszeresen fogyasztott gyermekei előtt kábitószert, a Magyar Idők pedig nyilvánosságra hozta a pszichológiai szakvéleményt is, amely szerint Juhász családon belüli erőszakot követett el.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!