Sikeres hódmentés a fővárosban

Vágólapra másolva!
Két jól megtermett hódot sikerült épségben kimenteni egy nagyméretű csatornából - tudatta a Fővárosi Csatornázási Művek közleményében. Az állatok a Ferencvárosi Szivattyútelepéről a Dunába kivezető záporvízcsatornában bújtak meg. 
Vágólapra másolva!

A kivitelezők (Penta) a Ferencvárosi Szivattyútelepéről a Dunába kivezető záporvízcsatornát készítették elő felújításra, amikor észrevették, hogy két nagyobb hód a csatornában bújt meg, és

a munkálatok megkezdését követően rossz irányba menekültek, így később már nem tudtak a folyó felé kijutni.

A Csatornázási Művek munkatársai a Fővárosi Állat- és Növénykerttől, valamint a Duna-Ipoly Nemzeti Park Igazgatóságától kértek segítséget a hódok gyors és szakszerű kimenekítéséhez.

Forrás: FCSM

A jól összehangolt csapatmunkának köszönhetően

pár órán belül két – egyenként közel 20 kilogrammos – hódot sikerült befogni a sötét csatornából,

amelyet addigra szinte teljesen víztelenítettek.

Forrás: FCSM

Az Állatkert és a Nemzeti Park munkatársai a Fővárosi Csatornázási Művekes és a Pentás kollégák biztosításával ereszkedtek le a mélybe, és fogták be a szorult helyzetbe került védett állatokat. Egy-egy injekcióval rövid időre elkábították őket annak érdekében, hogy zsákban biztonságosan a felszínre tudják húzni őket

a nyolc méter mély csatornából.

A felszínen aztán gyorsan szállítóládákba tették a hódokat. Az Állatkert szakemberei megállapították, hogy mindkét állat egészséges és visszaengedhető a természetbe. A Nemzeti Park munkatársai elszállították és biztonságos helyen, egy Duna-parti ártéri erdőben eleresztették őket.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!