Hamis szír útlevelek: nemzetbiztonsági vizsgálat indul

Németh Szilárd
Budapest, 2017. június 6. Németh Szilárd, a Fidesz képviselője napirend előtt felszólal az Országgyűlés plenáris ülésén 2017. június 6-án. MTI Fotó: Kovács Tamás
Vágólapra másolva!
Nemzetbiztonsági bizottsági vizsgálatot kezdeményez az Iszlám Államnak terrorszervezethez köthetően hamis szír útlevelekkel Európába érkezettek ügyében Németh Szilárd, a testület fideszes alelnöke.
Vágólapra másolva!

Németh Szilárd hétfőn azt írta: a német szövetségi bűnügyi hivatal adatai szerint az Iszlám Állam terrorszervezet több mint 11 ezer hamis szíriai útlevéllel rendelkezik, és - mint kiemelte - "több ezer migráns már hamis útlevéllel érkezett Európába".

A kormánypárti politikus szerint ez újabb jele annak, hogy

a terroristák a tömeges migrációt felhasználva érkeznek Európába.

Eközben "Brüsszel továbbra is azon dolgozik, hogy a migránsokat kvóták alapján elosszák az uniós tagállamok között" - tette hozzá Németh Szilárd.

Németh Szilárd vizsgálná a hamis szír útlevek ügyét Forrás: MTI/Kovács Tamás

Kiemelte továbbá, hogy a "német hatóságok adatai is figyelmeztetnek, a Brüsszel által tervezett állandó áttelepítési mechanizmus rendkívüli biztonsági veszélyt jelent a tagállamokra és

szétterítené a terrorizmust".

Ezért Németh Szilárd kezdeményezi, hogy az Országgyűlés nemzetbiztonsági bizottsága keddi ülésén vegyék napirendre a terrorszervezethez köthető hamis, szír útlevelekről szóló értesüléseket, a bizottság vizsgálja meg, hogy ez jelent-e, és ha igen, milyen veszélyt jelent Magyarországra.