A vád szerint Hiszékeny Dezső – aki 2014 óta szocialista országgyűlési képviselő – 2013-ban, XIII. kerületi alpolgármesterként ötmillió forint kenőpénzt kért azért, hogy egy önkormányzati tulajdonban lévő üzlethelyiség bérleti jogát egy vállalkozónak adja.
A politikus mindvégig tagadta bűnösségét,
az eljárást pedig törvénytelennek nevezte.
Az első fokon eljáró Fővárosi Törvényszék tavaly áprilisban bizonyítottság hiányában felmentette a politikust a vesztegetés vádja alól.
Az ügyészség első fokon többéves letöltendő börtönt, másodfokon pedig az elsőfokú eljárás megismétlését indítványozta, ugyanakkor a vádlott és védője felmentést kért.
Az ítélőtábla hétfőn "alapvetően helyes indokai alapján" lényegében helybenhagyta a törvényszék korábbi, elsőfokú felmentő rendelkezését.
A táblabíróság szóbeli indoklása szerint már az elsőfokú bíróság sem tudta kizárni, hogy másként történtek a dolgok, mint ahogy azt az ügyészség állítja, ugyanis nem egyértelműek a bizonyítékok. Az elsőrendű vádlott és a fedett nyomozó közötti, "virágnyelven" folyó beszélgetés során voltak nem egyértelmű megjegyzések. Ezzel kapcsolatban a táblabíróság büntető tanácsának elnöke azt mondta:
az eltérő értelmezési lehetőségek kockázata a vádhatóságé, a bizonyítás kétségei nem sújthatják a vádlottat.
Tavaly, a törvényszék elsőfokú ítéletének szóbeli indoklásakor elhangzott: az eljárás adatai szerint Hiszékeny Dezső soha nem mondta, hogy pénzt kér. Az ügyészség szerint a vádat főként az bizonyítja, hogy az elsőrendű vádlott a fedett nyomozóval folytatott egyik beszélgetésen bólogatott, amikor a kenőpénzt a másik szóba hozta, egy másik beszélgetés közben pedig öt ujját felmutatta, ami az ügyészség szerint ötmilliós kenőpénzt jelentett.
Az első fokon eljáró bíró akkor kiemelte: ráutaló magatartás is bizonyíthatja a korrupciós cselekményt, ha az egyértelmű, kétségbevonhatatlan. Ebben az ügyben azonban nem erről volt. Azzal az ügyészségi felvetéssel kapcsolatban, hogy a vádlott miért nem utasította vissza a kenőpénzt, amikor szóba került, tavaly a bíró arra emlékeztetett: az "öt gurigát", "öt gombócot", azaz az ötmilliós kenőpénzt mindig a fedett nyomozó hozta szóba, Hiszékeny Dezső pedig az egyik beszélgetésen kilencszer hárította el a felvetést, például úgy, hogy "ez elég durva", "nincs ilyen", "soha semmit ne adjon", "ez egy irreális történet".
Az ügyet első fokon tárgyaló bíró tavaly indoklásában kitért arra:
korántsem egyértelmű a lehallgatási anyagok értelmezése,
ráadásul, bár az ügyben sokat beszéltek pénzről, pénzmozgás nem történt.
Hiszékeny Dezső tavaly, az elsőfokú ítélethirdetés után újságírók előtt arról beszélt, hogy a hatóságok fél éven át lehallgatták a mobiltelefonját és az irodáját is, mégsem tudtak többet a bíróság elé hozni, mint a fedett nyomozó jelentéseiben szereplő bólogatást és mutogatást.
Az ügy másodrendű vádlottját a törvényszék felfüggesztett börtönre és egymillió forintos pénzbüntetésre ítélte befolyással üzérkedés miatt, ezt másodfokon, hétfőn szintén jogerőre emelte az ítélőtábla. Ezzel kapcsolatban a táblabíróság tanácselnöke azt mondta:
az eljárás adataiból nem következik, hogy az alpolgármester tudott volna a másodrendű vádlott tetteiről.
Hiszékeny Dezső a másodfokú eljárásban az utolsó szó jogán a többi között arról beszélt, hogy egy 9 hónapja mozdulatlan nyomozás fordult ellene akkor, amikor 2013 novemberében képviselőjelölt lett. Nem sokkal azután az Állami Számvevőszék átvizsgálta a XIII. kerületi önkormányzat vagyongazdálkodását, ám nem talált semmit. (Hiszékeny Dezső akkoriban a kerület vagyongazdálkodásért felelős alpolgármestere volt.)
A másodfokú határozathirdetést követően a korrupciós vádak alól felmentett ellenzéki politikus kamerák előtt úgy fogalmazott: az ügyészségi hajtóvadászat véget ért.