Rétvári Bence majdnem elhányta magát

Rétvári Bence interjú
Interjú Rétvári Bencével, a Közigazgatási és Igazságügyi minisztérium politikai államtitkárával.
Vágólapra másolva!
Rétvári Bencét leginkább az emberi méltóságot sértő jelzők bántották a 888.hu cikkében, amiben Tóbiás József MSZP-elnök feleségéről, Rába Tímeáról közöltek meztelen fotókat.
Vágólapra másolva!

Az Emberi Erőforrások Minisztériumának államtitkára az ATV Startban azt mondta: nem olvasta végig a cikket, csak beleolvasott. „Ha nem is hánytam el magam, az embernek nincs kedve ilyet olvasni" – mondta, és hozzátette, azt sem tudja, hogy miért van kedve valakinek ilyenről írni.

Rétvári Bence Forrás: Origo

Retropornó

Tóbiás Józsefnek, a Magyar Szocialista Párt elnökének feleségéről, Rába Tímeáról cikkezett a 888.hu, elővéve több olyan fotót, amin az egykori szépségkirálynő meztelenül szerepel. Durva jelzőkkel minősítették a képeket, és megemlítették benne Tóbiásék gy éves lányát is.

A cikk tartalmát, stílusát jobb- és baloldali politikusok is elítélték, Tóbiás József pedig bejelentette, hogy jogi lépéseket tett a lap ellen.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!