A Szondi utcába költözhetnek a Raoul Wallenberg diákjai

Tüntetés az Emberi Erőforrások Minisztériuma éa a bezáró Raoul Wallenberg Szakiskola elött és szolidaritás felvonulás 2015 április 22-én Tüntetés az Emberi Erőforrások Minisztériuma éa a bezáró Raoul Wallenberg Szakiskola elött és szolidaritás felvonulás
Tüntetés az Emberi Erőforrások Minisztériuma éa a bezáró Raoul Wallenberg Szakiskola elött és szolidaritás felvonulás 2015 április 22-én
Vágólapra másolva!
A budapesti Raoul Wallenberg Szakközépiskola és Szakiskola Ludovika téri épületét a Nemzeti Közszolgálati Egyetem kinézte magának. Az eredeti terv szerint a Wallenberg 1200 diákját hat különböző budapesti iskolába szórták volna szét, tüntetés is szerveződött ez ellen. Az Origo úgy tudja, végül találtak egy üresen álló épületet a Szondi utcában, ahova az iskola 2016 folyamán költözhetne.
Vágólapra másolva!

A budapesti Raoul Wallenberg Szakközépiskola és Szakiskola épületét a Nemzeti Közszolgálati Egyetem kinézte magának. Korábban úgy volt, hogy a Wallenberg 1200 diákját hat budapesti iskolába helyezik el.

Az Origo úgy tudja, a Szondi utcába egy üresen álló iskolaépületbe költözhetnek a tanulók és a pedagógusok.

Tüntetés a Raoul Wallenberg Szakiskola elött Fotó: Szabó Gábor - Origo

"Megmenekültek a gyerekek, nem kell osztályokat szétszedni" – mondta Almásy Ildikó, a Raoul Wallenberg Szakközépiskola szülői munkaközösségének vezetője. Az átszervezésre ítélt szakközépiskola diákjainak találtak egy üresen álló épületet, ahova felújítás után az iskola diákjai beköltözhetnek.

Egy picit még maradhatnak

A Ludovika tér 1. szám alatti Raoul Wallenberg Szakközépiskola diákja, legkorábban a 2015/2016-os tanév téli szünete után vagy 2016 szeptemberében egy teljesen felújított épületbe költözhetnek.

a Ludovika téri épületben – tudta meg az Origo.

Az Emberi Erőforrások Minisztériuma elé is vonultak Fotó: Szabó Gábor - Origo

A kormányzat által kiszemelt épület a Rippl-Rónai és Szondi utca sarkán álló egykori Kvassay Jenő Műszaki Szakközépiskola épülete.

Még a kormány is dönt

Balog Zoltán azt közölte a Raoul Wallenberg Szakközépiskola vezetésével és a szülőkkel, hogy a következő kormányülésen terjeszti döntését a kormány elé.