Több ezren voltak az Élet menetén

élet menete
élet menete
Vágólapra másolva!
Atrocitások nélkül ért véget a tizenharmadik alkalommal megtartott Élet menete. A holokauszt áldozataira emlékező menet a Dohány utcai zsinagóga elől indult az Ötvenhatosok terére.
Vágólapra másolva!

A második világháború idején igen kevesen élhették túl a halál menetét, több millióan haltak meg, mondta a zsinagóga előtt Bandi László. Ennek az ellenképe az élet menete.

Colleen Bell a menet élén Fotó: Csanádi Márton - Origo

A népírtást, a megbélyegzést soha többé nem engedhetjük meg, mondta az Élet Menete Alapítvány kuratóriumának tagja, aki szerint évről évre egyre többen jönnek el - zsidók és keresztények egyaránt. Mint mondta, az Élet menetének az a mottója, hogy a nagyszüleink, szüleink múltja ne válhasson gyermekeink jövőjévé.

Hallgatják a beszédeket Fotó: Csanádi Márton - Origo

Vattamány Zsolt is beszélt

Felfoghatatlan, hogy volt olyan kor, amikor ez megtörténhetett, mondta Vattamány Zsolt VII. kerületi polgármester. A holokauszt az élet, az emberi méltóság sárba tiprása volt, ez a menet az életről szól. Fontos, hogy ne csupán szavakkal, tetteinkkel is kiálljunk egymásért, mondta a polgármester, aki szerint olyan jövőt kell építeni, amely egymás tiszteletére épül. Őszintén kívánom, hogy ez az élet erre épüljön, mondta.

Az amerikai nagykövet is ott volt

A tömeg a beszédeket követően rendőrségi felvezetés mellett elindult az Ötvenhatosok terére. A menet elején vonult Colleen Bell amerikai nagykövet is, de feltűnt több szocialista politikus, így Lendvai Ildikó, Kunhalmi Ágnes, Hiller István és Molnár Zsolt, valamint a liberális Fodor Gábor is. Szintén a tömeggel vonult Gulyás Balázs, több ellenzéki tüntetés szervezője.

Politikusok a menetben Fotó: Csanádi Márton - Origo

Sváby András újságíró az Ötvenhatosok terén megköszönte - a magyar politikusok, államtitkárok mellett - az amerikai, az orosz, a kanadai, a finn, a francia és az izraeli nagyköveteknek, hogy ők is eljöttek.

Gyerekek is voltak Fotó: Csanádi Márton - Origo

A téren több ezren emlékeztek meg a februárban elhunyt Schweitzer József főrabbiról.

Oktatunk és emlékezünk

Oktattunk, emlékeztünk és emlékeztettünk, hiszen ezért hoztuk létre alapítványunkat, mondta Gordon Gábor, az Élet Menete Alapítvány kuratóriumának elnöke. Azt kívánjuk, hogy nagyapáink múltja ne válhasson gyermekeink jövőjévé, mondta Gordon Gábor. "Soha Többé Soá!" Szerinte sokan, még ha fel sem vállalják, de ugyanígy gondolkodnak.

A menet célja

Az Élet menetének célja, hogy a résztvevők felekezeti és politikai hovatartozásra való tekintet nélkül együtt róhassák le kegyeletüket a holokauszt áldozatainak emléke előtt, és tegyenek hitet a társadalmi szolidaritás és a demokratikus politikai kultúra mellett.

Nem leszünk csöndben

Büszke zsidóként állok ma önök előtt, mondta Ronald S. Lauder, a Zsidó Világkongresszus elnöke. Mint mondta, nem csak azért meneteltünk ma, ami 70 éve történt, hanem azért is, ami ma történik, mert nagyon sok a hasonló jel.

Ronald S. Lauder Fotó: Csanádi Márton - Origo

Egy tiszta üzenetet küldünk: a magyar zsidók nem mennek sehova, azért meneteltünk ma, hogy megmutassuk, itt vagyunk, életben vagyunk, mondta Ronald S. Lauder. "Soha többé nem maradunk csöndben!"

Martin Schultz, az Európai Parlament elnöke rövid videóüzenetben mondta el jókívánságait a menet résztvevőinek.