Brókerbotrányok: megroppant a bizalom

a Quaestor értékpapír forgalmazó cég a csődvédelem bejelentése után.Kisbefektetői pánik a pesti belvárosi Báthori u. fióknál.
A Quaestor-üggyel csúcsosodott ki a botrány
Vágólapra másolva!
A magyarországi kis-és középvállalkozói vezetői kör többségének csökkent a bizalma a hazai pénzügyi rendszerben a brókerbotrányok kitörését követően – derült ki az IBS Nemzetközi Üzleti Főiskola és a Policy Agenda közös kutatásából. 
Vágólapra másolva!

Az IBS Nemzetközi Üzleti Főiskola és a Policy Agenda által március 16-27 között készített kutatás szerint a hazai kis- és középvállalkozások vezetőinek 55 százaléka nyilatkozott úgy, hogy csökkent a magyar pénzügyi rendszerbe vetett bizalma. 44 százalékuk megítélésében nem hoztak változást az elmúlt hetek botrányai, míg 2 százalékuk úgy ítélte meg, hogy ez a tisztulási folyamat éppen a pénzügyi rendszer iránti bizalmukat erősítette.

Komoly probléma, hogy az összes megkérdezett 37 százaléka egyenesen úgy gondolja, hogy komoly mértékben megingott a bizalma a pénzintézetekben. Ez pedig olyan törés, amely rövidtávon nehezen kezelhető a tisztességesen működő bankok, pénzügyi szolgáltatók számára.

Magyar tulajdont akarnak

A kormány politikája egyértelmű, erősíteni a magyar tulajdont a bankrendszeren belül. Ezt a célkitűzést a megkérdezettek 55 százaléka támogatja, míg 31 százalékuk nem ért egyet ezzel. A maradék 14 százalék nem tud ebben a kérdésben dönteni.

Megvizsgálták azoknak a válaszát, akiknek a botrányok miatt csökkent a bizalma a bankrendszerben. Körükben 50 százalékos arányban vannak azok, akik szerint helyes a magyar tulajdon erősítése, míg 34 százalékuk nem tartja ezt helyesnek. Az eltérés a teljes kört vizsgálva tehát minimális.

Sokaknak megroppant a bizalma a pénzügyi rendszerben Fotó: Dudás Szabolcs - Origo

Akik számára mindegy

Arra a kérdésre, hogy milyen tulajdonosú pénzügyi intézményt választ, amikor vállalkozása pénzének elhelyezéséről dönt, a legtöbben azt válaszolták (42 százalék), hogy állami tulajdonban lévőt preferálna. 24-24 százalék mondta azt, hogy számára mindegy, hogy ki a tulajdonos, illetve ugyanennyien, hogy külföldi tulajdonban lévőket részesítenének előnyben. Mindössze 11 százalékuk választana magyar magántulajdonban lévő bankokat.