Őrizetbe vették a Hungária Értékpapír Zrt. négy vezetőjét

Vágólapra másolva!
Négy embert vett őrizetbe a rendőrség a Magyar Nemzeti Bank feljelentése alapján pénteken délelőtt. A Pest Megyei Főgyészség szóvivője az Origónak azt mondta, a Hungária Értékpapír Zrt. négy vezetőjét vették őrizetbe a rendőrök.
Vágólapra másolva!

Az Országos Rendőr-főkapitányság közleményében mindössze annyit írtak, hogy az MNB feljelentése alapján a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda csütörtökön nyomozást rendelt el sikkasztás bűntett elkövetésének gyanúja miatt ismeretlen tettes ellen.Az ügyben a nyomozók házkutatást tartottak és iratokat foglaltak le, négy embert gyanúsítottként hallgattak ki, majd őket bűnügyi őrizetbe vették - tették hozzá.

A Hungária Értékpapír Zrt. vezetőit vették őrizetbe

Pénteken kora délután az derült ki, hogy a Hungária Értékpapír Zrt. négy vezetőjét vették őrizetbe a rendőrök. Előtte házkutatást tartottak náluk, iratokat is lefoglaltak. Gyugyi Csilla a Pest Megyei Főügyészség szóvivője az Origónak azt mondta, hogy a nyomozati iratok már az ügyészségen vannak, jelenleg tanulmányozzák őket. Hogy előzetes letartóztatásba kerül-e a négy ember, még nem tudni, ezt az ügyészség dönti majd el – tette hozzá. Vizsgálniuk kell egyebek mellett azt, hogy megalapozott-e a gyanú. Az ügyet soron kívül, sürgősséggel vizsgálják.

Ez nem nagy sztori

Binder István a Magyar Nemzeti Bank felügyeleti szóvivője az Origónak azt mondta, a Hungária Értékpapír Zrt.-nél történt eset nem olyan "nagy sztori, mint a Buda-Cash-ügy".

Évtizedek óta csaltak

Az utóbbi időben az MNB több pénzintézetnél indított vizsgálatot, elsőként a Buda-Cash Brókerháznál. Február 24-én Windisch László, az MNB alelnöke bejelentette, hogy bűncselekmény elkövetésének gyanúja miatt büntetőfeljelentést tettek. Kifejtette: a Magyar Nemzeti Bank több évtizedes visszaélés-sorozatot gyanít a Buda-Cash Brókerháznál, ezért azonnali hatállyal felfüggesztette annak működési engedélyét, és a brókerházzal összefüggésbe hozható Dél-Dunántúli Regionális Bank (DRB) bankcsoporthoz tartozó négy banknál is hozott korlátozó intézkedéseket.

Bűncselekmény gyanúja

Március 3-án az MNB bejelentette, hogy ismeretlen tettesek ellen feljelentést tettek a Széchenyi Kereskedelmi Bank Zrt.-nél történt, a jegybank álláspontja szerint bűncselekmények gyanúját felvető események miatt. Pénteken ugyancsak az MNB közölte, hogy a társaságnál észlelt szabálytalanságok miatt csütörtök este részlegesen felfüggesztette a Hungária Értékpapír Zrt. tevékenységi engedélyét, felügyeleti biztost rendelt ki a céghez és büntető feljelentést is tett a rendőrségen.

Felszámolják a Buda-Cash-t

A jegybank a héten visszavonta a Buda-Cash Brókerház Zrt. tevékenységi engedélyét, és kezdeményezte felszámolását. A jegybank által feltárt hiányosságok, illetve a felügyeleti biztos adatai alapján a brókerház jelentős összeggel nem tud elszámolni ügyfeleinek. A brókerház ügyfeleit a Befektető-védelmi Alap kártalanítja majd.

Börtönt várna Orbán Viktor

A kormányfő a Kossuth Rádiónak adott péntek reggeli interjújában a Buda-Cash botrány kapcsán beszélt arról, hogy "nem erősíti a jogállamiságba vetett bizalmat, hogy még senki csuklóján nem kattant a bilincs, és nem tudni, hová tűnt az emberek pénze."

Lehetnek még hasonló brókercégek

A kormányfő délelőtt, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara rendezvényén azt mondta, nem lehet kizárni, hogy vannak még törvényen kívüli, nehéz helyzetben lévő brókercégek Magyarországon, de a kormány mindent megtesz, hogy ha kell, akár törvénymódosítással megerősítse a pénzügyi felügyelet jogosítványait. A bankrendszer után a brókervilágban is igyekszünk olyan helyzetet teremteni, hogy ilyen állapot még egyszer ne álljon elő - mondta a Buda-Cash-ügyre utalva.