A lelkiismeretes nővérek és orvosok tartják életben az egészségügyet

Budapest, 2015. január 16.
Orvosok figyelik 3D-s technológiával végzett laparoszkópos urológiai műtétet a budapesti Jahn Ferenc Kórházban 2015. január 16-án. A Minimál invazív eljárások az urológiában című előadáshoz kapcsolódó műtétet az érdeklődő szakem
Budapest, 2015. január 16. Orvosok figyelik 3D-s technológiával végzett laparoszkópos urológiai műtétet a budapesti Jahn Ferenc Kórházban 2015. január 16-án. A Minimál invazív eljárások az urológiában című előadáshoz kapcsolódó műtétet az érdeklődő szakembereknek egy külön teremben 3D-s képernyőn jelenítették meg. MTI Fotó: Kovács Tamás
Vágólapra másolva!
A Magyar Rezidens Szövetség és Szinapszis Kft. közös kutatásának eredményei szerint mind az átlagembereket, mind az egészségügyben dolgozókat aggasztja a szakdolgozók alacsony létszáma és az ágazatban tapasztalható forráshiány – erről tartott sajtótájékoztatót csütörtök délelőtt Dr. Dénes Tamás az MRSZ elnöke és Kun Eszter a Szinapszis kvalitatív kutatási igazgatója.
Vágólapra másolva!

A kutatás célja a betegbiztonsággal kapcsolatos objektív adatok és az orvosi valamint össztársadalmi vélemények megismerése, lehetséges megoldások vizsgálata, majd az eredmények szakmapolitika valamint lakossági kommunikálása. A kutatásban 300 orvosi és 500 laikus válaszadó vett részt.

Nagyobb hangsúly

A magyar egészségügyben az elmúlt 4 évben végbement változásokat mind az átlagemberek, mind az orvosok körülbelül fele semlegesnek ítéli meg, negyedük pedig rossznak gondolja őket. Egyetértenek abban, hogy az egészségügyi rendszer működési kérdéseinek sokkal nagyobb hangsúlyt kellene kapnia a kormányzat munkájában: körülbelül 90%-uk gondolja így. A magyarországi egészségügyi rendszer működését, teljesítményét mindkét csoport inkább negatívan ítéli meg - áll a tanulmányban.

Kevés a szakdolgozó a biztonságos betegellátáshoz

Csak a megfelelő orvos és nővér-beteg arány esetén láthatók el biztonsággal a betegek - írják. Szakmai szempontból az orvosok nem látják kielégítőnek sem az orvosok sem a többi egészségügyi szakdolgozó létszámát – és ez aggasztja, frusztrálja őket.

3D-s technológiával végzett laparoszkópos urológiai műtét Forrás: MTI/Kovács Tamás

A betegek több mint fele biztonságban érezte magát a kórházban, az orvosok azonban aggályosnak látják a betegbiztonságot. Ez adhat magyarázatott arra, hogy, miért nem veszi a prioritási listán a kormány arra a szintre az egészségügyet, ahova való - véli a kutatás résztvevői. A nővérek és az orvosok túlmunkája, és lelkiismerete miatt garantálható még a gyakorlatban a betegbiztonság - teszik hozzá.

Felkészültek és elégedetlenek

Sokat mondó, hogy

a saját munkahelyén tapasztalt létszámarányokkal, és úgy gondolja, hogy a személyzet létszáma nem elegendő a biztonságos betegellátáshoz. A nővérek számát mind az orvosok, mind a laikusok fontosnak tartják, az orvosok azonban nagyobb arányban.

Kórterem a Kecskeméti Megyei Kórház Izsáki úti telephelyén Forrás: MTI/Ujvári Sándor

Betegbiztonság szempontjából mindkét oldal meghatározónak tartja az orvos szakmai felkészültségét. Összességében elmondható, hogy jó a véleményük a személyzet felkészültségét illetően.

A legnagyobb probléma a forráshiány és az elvándorlás

A két csoport véleménye megegyezik az egészségügyre fordított forrásokkal kapcsolatban: körülbelül kétharmaduk gondolja, hogy a nem a legkorszerűbb ellátások alkalmazása az egészségügyi rendszerben a forráshiányra vezethető vissza, s körülbelül 90%, hogy az egészségügyre fordított pénzösszeg jelentősen hat a betegbiztonságra.