Vona Gábornak elege lett az elmúlt 25 évből

Vágólapra másolva!
A Jobbik elnöke szerint le kell váltani az elmúlt 25 évet, és olyan rendszerre van szükség, amit az emberek sajátjuknak érezhetnek.
Vágólapra másolva!

Vona Gábor évértékelő rendezvényén úgy fogalmazott: Magyarország bajban van, az embereknek pedig békére, nyugalomra van szükségük. Azt mondta, a Fidesz és az MSZP évek óta hideg polgárháborúba kényszerítette a társadalmat, s olyanok, "mint a róka meg a holló (…), azon a sajton is képesek összeveszni, amit egyikük sem szeret".

A Fidesz megrogyott

Az elnök-frakcióvezető szerint a Fidesz ősszel megrogyott, az ellenzéki tüntetések pedig ellaposodtak, nem voltak reális vízióik, vezetőik. „Ma már egyértelmű, hogy ezen önjelölt aktivistáknak a független civil szervezetekhez annyi közük volt, mint az afrikai Boko Haramnak az éjféli miséhez" - vélekedett.

Vona Gábor szavai szerint nemcsak a Fideszt kell leváltani, hanem az egész 25 évet, ugyanis az egész rendszer megbukott. Önmagát mérsékelt demokratának titulálva azt mondta: a liberális demokrácia nem működő rendszer, „olyan rossz importárú, aminek csak folyamatos kínálata van, de kereslete, és pláne hatékonysága nincs”.

Vona Gábor, a Jobbik elnöke beszédet mond pártja évértékelő rendezvényén Forrás: MTI/Kovács Tamás

Katonai semlegességet szeretne

Az elnök-frakcióvezető bejelentette, hogy februárban aláírásgyűjtésbe kezdenek, amely a férfiak 40 éves munkaviszony utáni nyugdíjlehetőségéről, ingyenes internet-hozzáférésről, a bevándorlásról és Magyarország - az ukrán válságot illető - katonai semlegességéről szól.

Felvetette, ha Brüsszel folytatja a "gyarmatosító ámokfutását", akkor Magyarországon népszavazást kell tartani, hogy kérünk-e belőle vagy sem. Ha Európát sikerül megújítani, abban helyet kérnek, a keleti után a nyugati nyitásra is nyitottak.

Az ellenzéki pártvezető szólt a bevándorlásról is, rémisztőnek nevezte a probléma növekedését. Kijelentette: minden nagy kultúrát, vallást tisztel, de azokat saját hazájukban akarja csodálni.

- hangsúlyozta Vona Gábor, aki azt is jelezte: érdemelvű társadalomban gondolkodik, s nem a bőrszín és a vallás, hanem az építő és a romboló szándék közötti különbségtételben.

Az önkéntesség éve

Vona Gábor 2015-re meghirdette az önkéntesség évét, amelyben minden országgyűlési képviselőjüknek kötelező havi szinten önkéntes munkát vállalni és tiszteletdíjuk 10 százalékát jótékony célra ajánlani.