Naponta csökkent egyet a kormány a bürokrácián

Lázár János sajtótájékoztató 2015. március
Vágólapra másolva!
Bürokráciacsökkentő programot indít a kormány: első körben 360 könnyítést vezetnek be, de van még másik 640 további ötletük is az egyszerűbb, könnyebb ügyintézésre. A járási hivatalokban dolgozó mintegy 35 ezer közszolga jövő év júliusától Lázár János szerint "jelentős" béremelést kap. 
Vágólapra másolva!

Bürokráciacsökkenő programot indít a kormány – jelentette be a Kormányinfón Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter, aki azt is elmondta, hogy jövőre országszerte az állami hivatali apparátusban dolgozó mintegy 35 ezer közszolga fizetését emelik, erre 25 milliárd forintot szánnak.

Lázár János bürokráciacsökkentő programot jelentett be Fotó: Bielik István - Origo

A járási hivatalokban dolgozó tisztségviselőktől ezernél több javaslat érkezett Lázár János buzdítására arra, hogyan lehetne az állampolgárok számára egyszerűbbé tenni a hivatalos ügyek intézését. A javaslatokból 360-at Lázár szerint "azonnal bevezetnek" egy bürokráciacsökkentő program részeként.

A javaslatok maradék kétharmadát is megvalósítják később. Elhangzott: egyszerűsítenek építési hatósági, engedélyezési, foglalkozatásra vonatkozó eljárásokat.

Fizetésemelést kapnak a közszolgák

Lakossági konzultáció is indul a kormányhivatalokban, ahol észrevételeket tehetnek e témában az állampolgárok – tette hozzá a miniszter. Arról is beszélt, hogy 2016-ban az állami eljárások díjtételét 10 milliárd forinttal csökkenti a kormány, tehát olcsóbbak lesznek bizonyos hivatalos eljárások díjai, de konkrét példákat egyelőre nem említett.

Jövő év júliusától az ezen a területen dolgozó közszolgák béremeléséről is döntött a kormány – derült ki. Az érintett mintegy 35 ezer, nem vezető beosztású munkatárs Lázár szerint „jelentős" mértékű béremelést kap, ez abban a fél évben 25 milliárd forintos kiadást jelent a költségvetésnek.

Lázár ellenzi az uniós kvótát Fotó: Polyák Attila - Origo

Lázár: Szó sem lehet bevándorlási kvótáról

A szociális ágazatban dolgozók jövőre is kapnak bérpótlékot, de az életpályamodellről egyelőre nem lehet beszélni, mivel pontosan meg kell nézni, hogy a magyar államnak hány ilyen dolgozóra van szüksége – mondta Lázár.

A Miniszterelnökség vezetője szerint Magyarország határozottan ellenzi az uniós kvótarendszer tervezetét. A kormány határozottan ellenzi, és megakadályozza az EB tervezetét, ez nem így lesz, ide nem fog jönni senki – tette hozzá. A nemzeti konzultáció esetleges felfüggesztésére vonatkozó kérdést visszautasította, kiemelve: érdemes megkérdezni az embereket, hogy mit gondolnak a kérdésről.

Zsizsegés

Az állami hirdetésekről azt mondta, a 25 milliárdos összeg messze alatta marad a korábbi évek összegeinek. Lázár szerint megpróbálnak ésszerűen gazdálkodni. Nagy zsizsegés van a piacon.

Ma be kell nyújtani a reklámadóról szóló javaslatot, de a 100 milliós küszöb túl magas, mert az EB megtámadta.

Sok mindennek kinézhetek, de hogy válságban lennénk, azt nem hiszem – reagált Schmidt Mária kijelentésére a Miniszterelnökség vezetője. Van egy nagyon fontos elvem a Sorsok Háza ügyében, mégpedig, hogy az csak a magyarországi zsidóság közreműködésével lehetséges. A jó dolgokat Orbán Viktor találja ki, a rosszakat én – utalt a kormányzati munkamegosztásra Lázár János.

Nincs stratégia

Az Origo kérdésére Lázár János azt mondta, érthető, hogy Tarlós meg akarja változtatni a fővárosi közlekedést. Még nincs kész az ország következő hétéves közlekedési koncepciója, a kormány sem tárgyalt róla – tette hozzá. Nincs egységes stratégiája az országnak, ez nagy adóssága az elmúlt 25 évnek, de most ilyen típusú kérdésekkel szeretnénk foglalkozni. A kormány kész támogatni a fővárosi közlekedést, de érthető, hogy a miniszter szeretné tudni, hogy hová megy a pénz.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!