Orbánról elérhető akták itt

Orbán Viktor Budapest, 2015. március 6.
Orbán Viktor miniszterelnök interjút ad a Kossuth Rádió 180 perc című műsorában a Magyar Rádió stúdiójában 2015. március 6-án.
MTI Fotó: Máthé Zoltán
Budapest, 2015. március 6. Orbán Viktor miniszterelnök interjút ad a Kossuth Rádió 180 perc című műsorában a Magyar Rádió stúdiójában 2015. március 6-án. MTI Fotó: Máthé Zoltán
Vágólapra másolva!
Cáfolta a Miniszterelnökség Simicska Lajosnak a kormányfő beszervezéséről szóló nyilatkozatát. Egykori titkosszolgálati dokumentumokkal és Orbán Viktor levelével reagáltak a vádra.
Vágólapra másolva!

Aktacsomaggal válaszolt a Miniszterelnökség Simicska Lajos nyilatkozatára a Mandinernek. A hivatal a nagyvállalkozó szavait régi titkosszolgálati dokumentumokkal cáfolta, amelyeket a miniszterelnök korábban Vadai Ágnesnek, a Demokratikus Koalíció alelnökének küldött el, egy levél kíséretében.

Az Orbán Viktor által 2012-ben közzétett dokumentumok ide kattintva érhetők el.

Orbán visszautasította a felkérést

Ebben a miniszterelnök kifejtette, hogy a "diktatúra gépezete" vaskos dossziéban dolgozta föl ellenzéki tevékenységét, ezeket a dossziékat nyilvánosságra hozta.

Orbán Viktor azt mondta, őt és feleségét folyamatosan megfigyelték Forrás: MTI/Koszticsák Szilárd

Hozzátette, sorkatonai szolgálatának első időszakában

ami kiderül a mellékelt dokumentumokból is.

Orbánt folyamatosan figyelték

Orbán Viktor szerint később őt és feleségét, Lévay Anikót, valamint ellenzéki társait is folyamatos megfigyelés alatt tartották. „Az is világosan kiderül a dokumentumokból, hogy a nyolcvanas évek elejétől mindenféle titkosszolgálati eszközt bevetettek ellenünk. Megfigyeltek, besúgókat állítottak ránk, lehallgatóeszközöket telepítettek a munkahelyünkre, a lakásunkba, sőt, a hálószobánkba is" – írta a kormányfő.