Hajléktalan-sátortábor a Kossuth téren

Budapest, 2014. december 19.
A budapesti Kossuth tér, ahol a Város Mindenkié csoport aktivistái sátrakat állítottak fel a Parlament előtt 2014. december 19-én. A demonstrálók a hajléktalanság kriminalizálása ellen és a lakhatáshoz való jog torvénybe iktat
A budapesti Kossuth tér, ahol a Város Mindenkié csoport aktivistái sátrakat állítottak fel a Parlament előtt.
Vágólapra másolva!
Figyelemfelkeltő akciót szervezett A Város Mindenkié csoport Budapesten, a Kossuth Lajos téren pénteken, hogy így tiltakozzon a közterületen élő hajléktalan emberek "hatósági üldözése" és a szegénységben élők "ellehetetlenítése" ellen.
Vágólapra másolva!

A csoport tagjai és szimpatizánsai húsz sátorból álló tábort alakítottak ki a Parlament előtt, az ország karácsonyfájánál. A tüntetők a nem bejelentett akció során azt követelik az Országgyűléstől tagjaitól, hogy "a szegény emberek üldözése és kisemmizése helyett foglalják törvénybe a lakhatáshoz való jogot és alkossanak megfelelős lakás- és szociálpolitikát annak érvényesítése érdekében" - közölte A Város Mindenkié csoport.

A csoport követeli az üresen álló ingatlanok hasznosítását, a kiterjedt szociálisbérlakás-rendszer kialakítását, a lakhatási támogatások radikális növelését és a lakhatáshoz való jog törvénybe foglalását. Magyarországon szerintük lakhatási válság van, és a közterületi hajléktalanság csak a jéghegy csúcsa.

Legalább 300 ezer embernek lenne szüksége megfizethető lakásra, ez a jelenlegi önkormányzati lakásállomány több mint kétszeresét jelenti , "a Fidesz 2010 óta az állampolitika szintjére emelte a közterületen élő emberek üldözését".

A demonstrálók a hajléktalanság kriminalizálása ellen és a lakhatáshoz való jog törvénybe iktatásáért tüntettek Forrás: MTI/Kallos Bea