Deutsch leszámolna a városi legendákkal

Deutsch Tamás Internetkon Nemzeti konzultáció Deutsch Tamás Nemzeti konzultáció Deutsch Tamás, Laufer Tamás és Soltész Attila tartott sajtótájékoztatót az internettel kapcsolatos nemzeti konzultációról
Deutsch Tamás, Laufer Tamás és Soltész Attila tartott sajtótájékoztatót az internettel kapcsolatos nemzeti konzultációról
Vágólapra másolva!
Napokon belül megindítja a jogi eljárást Deutsch Tamás az őt drogozással vádoló Juhász Péter ellen, mert kitart mellette, hogy soha még csak ki sem próbált semmilyen kábítószert.
Vágólapra másolva!

„Kedves Juhász úr! Alsóneműt felkötni!” - üzente az Együtt önkormányzati képviselőjének Deutsch Tamás. Közölte: napokon belül megindítja a jogi eljárást, amiért Juhász Péter drogozással vádolta meg, holott ő soha nem próbált ki semmilyen tiltott szert.

Deutsch Tamás hazugságnak nevezte Juhász állítását, hogy drogozott volna Fotó: Polyak Attila - Origo

A fideszes EP-képviselő újságíróknak azt mondta: „Az az alak ordas hazugságot fogalmazott meg rólam”, és bár nem Deutsch akarja őt bíróság elé citálni, de ha már az ellenzéki politikus felvetette, hogy állítását a bíróságon tanúkkal is alátámasztaná, akkor kíváncsi, „milyen tanúkat tud előkeríteni”.

„Legalább élek majd a bíróságon azzal a lehetőséggel, hogy az évtizedek óta terjengő városi legendákkal végleg leszámoljak” - mondta Deutsch. hozzátette: reméli, hogy miután Juhász Péter elvesztette a pert, távozik a közéletből.

Juhász Péter azt mondja, kész a bíróságon, tanúkkal bizonyítani állítását Fotó: Szabó Gábor - Origo

Kettejük vitája azzal kezdődött, hogy Deutsch a kötelező drogteszt ötlete kapcsán az Origónak arról beszélt: ő még csak ki sem próbálta a kábítószert, mert ettől elrettentette egy film. Juhász viszont ennek ellenkezőjét állította a Facebookon, mire Deutsch azt üzente neki: „beleáll” a vitába.