Bécsben is téma a korrupció

Trócsányi igazságügyminiszter
Vágólapra másolva!
Nem csak az Egyesült Államokban beszélnek a kelet-közép-európai korrupcióról. A téma szóba került Bécsben is, ahol a régió igazságügyi miniszterei találkoztak. 
Vágólapra másolva!

Összefogtak a kelet-közép európai országok igazságügyi miniszterei. Miközben a bécsiek az adventi vásáron itták a forralt bort és a rumpuncsot, az osztrák, a román, a szlovén, szlovák, cseh, szerb és magyar igazságügyi miniszterek az osztrák fővárosban első alkalommal ültek össze, hogy megvitassák közös problémáikat. A találkozó fontosságát mutatta, hogy a politikusokat délutáni tárgyalásuk előtt hivatalában fogadta Heinz Fischer osztrák szövetségi elnök is.

80 millió embert érint

Sok konkrétumról persze nem esett szó, de ahogy Trócsányi László igazságügyi miniszter az Origónak fogalmazott, a találkozónak geopolitikai jelentősége volt. „Ez a néhány ország 80 millió embert jelent, Ausztria részéről pedig a rendezés egy geopolitikai nyitás is a Balkán felé. Ráadásul Szerbia mielőbbi uniós csatlakozása mindannyiunk érdeke” – mondta.

A következő találkozó Budapesten lehet Forrás: Igazságügyi Minisztérium - Véssey Endre

Börtönben ülő politikusok

A magyar miniszter a szakmai kérdések között kiemelt helyen említette a korrupciót, ami minden országban probléma. „Több szomszédunknál, így például Romániában és Szlovéniában is ülnek politikusok börtönben vesztegetés miatt, ezért a közélet tisztaságára kiemelten oda kell figyelnünk”, mondta Trócsányi László.

Trócsányi több kollégájával bilaterális tárgyalásokat is folytatott, a szlovák igazságügyi miniszterrel álláspontot egyeztettek a készülő európai ügyészséggel kapcsolatban, cseh társával pedig arról beszéltek, hogyan tudnának enyhíteni a börtönök túlzsúfoltságán. A politikusok abban is biztosak, hogy időről időre találkozni akarnak regionális szinten is, ezért Trócsányi László jövőre Budapestre hívta kollégáit, hogy itt folytassák az egyeztetéseket.