Eltemették Gera Zoltán színművészt

Gera Zoltán temetése
Budapest, 2014. november 28. A kollégák nevében Bálint András, a Radnóti Miklós Színház igazgatója búcsúzik Gera Zoltán Kossuth-díjas színművésztől, a nemzet színészétől és feleségétől, Gera Zoltánnétól, született Görgey Helgától a budapesti Farkasréti temetőben 2014. november 28-án. A művész életének 92. életévében, november 7-én hunyt el. MTI Fotó: Kovács Attila
Vágólapra másolva!
Bálint András, a Radnóti Színház igazgatója búcsúzott Gera Zoltántól, a nemzet színészétől a Farkasréti temetőben. Vérbeli karakterszínésznek nevezte, akinek személyiségében különösen elegyedett az irónia, az önirónia és a kisember kiszolgáltatottsága. Sok pályatárs megjelent.
Vágólapra másolva!

Szerettei, pályatársai és tisztelői kísérték utolsó útjára Gera Zoltánt, a nemzet színészét, Kossuth-díjas, érdemes és kiváló művészt pénteken a budapesti Farkasréti temetőben. A november 7-én, 92 évesen elhunyt művészt az Emberi Erőforrások Minisztériuma, a Nemzeti Színház és a Radnóti Színház is saját halottjának tekintette.

„Egy nagy magyar színésztől búcsúzom, a Radnóti Színház és a magyar színházi szakma nevében" - mondta Bálint András, a színház igazgatója, aki arról is beszélt, hogy Gera Zoltán ugyan alig játszott színházi főszerepeket, filmekben is csak kisebb feladatokat kapott, mégis nagy színész volt. Úgy tartja a színházi mondás, hogy kétféle színész van: karakterszínész és rossz színész.

Azt mondta, hogy a hivatalos elismerések későn érték el: a nemzet színésze is csak élete utolsó hónapjaiban lett, a filmszemle életműdíját, a kiváló művész elismerést és a Kossuth-díjat is csak visszavonulása után kapta meg. "Mi, a színházi szakmában, mindig is tudtuk, hogy a Gera Zoli igazi, valódi, nagy színész".

Bálint András búcsúzik Forrás: MTI/Kovács Attila

Gera Zoltán pályáját felidézve a kezdeti nehézségekről beszélt, és arról, hogy a vígszínházi években nem kényeztették el szerepekkel, később pedig egy képtelen és igazságtalan per vádlottjaként börtönbe került. Az 1950-es évek végén Békés Andrással és Békés Italával pantomimtársulatot alapított.

Amikor Bálint András együtt játszott Gera Zoltánnal, "Csodálattal figyeltem, ahogy számtalan színes ceruzával preparálta szövegkönyvét, a színpadon pedig csodálatos volt precíz, alapos és mélyen mulatságos alakításához csatlakozni, tanulságos volt együtt játszani vele."

Amikor Bálint András igazgató lett, a Radnóti Színházba hívta Gera Zoltánt, aki a friss társulat tagja volt évekig, változatos szerepeket játszott. Volt "hűséges bolti szolga Molnár Ferenc Úri divatjában, gőgös orosz tábornok a Hotel Imperiálban, lúzer ingatlanügynök a Floridai öröklakásban, kihívó nagyságos asszony a Hóhér és bolond című cseh komédiában" - sorolta szerepeit, kiemelve a Taub János rendezte, Eperjes Károllyal és Gáspár Sándorral játszott Hetvenkedő katonát.

Gyönyörű mágia

Arról is beszélt, hogy Gera Zoltán imádott filmezni, amit gyönyörű mágiának tartott, nagy nemzetközi filmkarrierről álmodott, és amikor öt év után felmerült, hogy egy nagy filmes koprodukcióban részt vegyen, elszerződött a színháztól és a szabadúszást választotta. Személyiségében különösen elegyedett az irónia, az önirónia és a kisember kiszolgáltatottsága. Művelt volt, imádta a nyelveket, sokat olvasott, elmélyült a buddhizmusban is.

A szertartáson Gera Zoltán feleségétől - a társa halálát követő napon elhunyt - Görgey Helgától is búcsút vettek. Bálint András azt mondta, hogy az életben nincsenek véletlenek, úgy tűnik a halálban sem: "Gera Zoli péntek este halt meg, és szombaton, alig múlt el huszonnégy óra, társa, Görgey Helga is követte".

A művészparcellában

A búcsúztatón Görgey Helga unokahúga, Szapáry Borbála is felidézte szeretetteljes alakjukat. Gera Zoltánt és feleségét Ocsovai Grácián atya búcsúztatatta, majd a házaspárt a művészparcellában helyezték örök nyugalomra.

A pályatársak közül mások mellett Törőcsik Mari, Tordy Géza, Molnár Piroska, Haumann Péter, Mácsai Pál, Rátóti Zoltán, Eperjes Károly, Venczel Vera, Hernádi Judit, Botár Endre és Hunyadkürti István színművész, valamint Mádl Dalma, Mádl Ferenc köztársasági elnök özvegye búcsúzott.