Kedden döntenek a devizahitelek forintosításáról

Vágólapra másolva!
Az Országgyűlés várhatóan kedd délelőtt dönt a devizahitelek forintosításáról és a kormány fair bankokról szóló előterjesztéséről, továbbá a képviselők a jövő évi költségvetést is módosíthatják a benyújtott egyéni változtatási javaslatok alapján.
Vágólapra másolva!

Az Országgyűlés kedden dönthet a devizahitelek forintosításáról, valamint a fair bankokról szóló igazságügyi minisztériumi javaslatról. Trócsányi László igazságügyi miniszter pénteken azt mondta, a kormány betartja, amit ígért, a törlesztőrészletek 25-30 százalékkal csökkennek majd.

Széles körű választási lehetőséget hagynak az ügyfeleknek: azok, akik devizában kapják fizetésüket, vagy 2020 december végéig lejár a szerződésük, illetve a jen- vagy VIP-hitelesek, dönthetnek úgy, hogy megtartják devizahitelüket, és nem élnek a forintosítással.

Szavazás várható a jövő évi költségvetéshez benyújtott több mint félezer képviselői módosító indítványról is, így az azok között szereplő 60-70 kormánypárti változtatási javaslatról is.

A köznevelési törvényt is tárgyalják

Tárgyalni kezdhetik kedden Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere köznevelési törvényt érintő módosításait, amelyek elfogadása esetén szülői kérésre nem lehetne évfolyamismétlést engedélyezni a diákoknak az első osztálynál magasabb évfolyamokon, a pedagógiai-szakmai szolgáltatások pedig átkerülhetnének az Oktatási Hivatalhoz.

Szerdán a parlament öt törvénymódosítás általános vitáját bonyolíthatja le, ezek közül három is a dohánykereskedelemhez, illetve a trafikokhoz kapcsolódik.