Százhét dolgozót küldtek el a külügytől

Vágólapra másolva!
Százhét munkatársat küldenek el a Külgazdasági és Külügyminisztériumtól péntek 17 órai hatállyal.
Vágólapra másolva!

Szijjártó Péter miniszter – a Hivatalos Értesítőben pénteken közzétett utasításában az áll, hogy a minisztérium feladataiban bekövetkezett változások és a hozzájuk kapcsolódó szervezeti és munkaszervezési átalakítások a minisztérium létszámának racionalizálását tették szükségessé. Ezért elrendelte, hogy 107 dolgozóval csökkenteni kell a minisztérium létszámkeretét. Az utasítás pénteken 17 órakor lép hatályba.

Az utasítás szerint a létszámcsökkentést elsődlegesen a funkcionális szervezeti egységeknél, másodlagosan az egyéb szervezeti egységeknél kell végrehajtani. Funkcionálisnak a közigazgatási államtitkár közvetlen irányítása alatt álló, valamint a közigazgatási államtitkár irányítása alatt álló helyettes államtitkár által irányított szervezeti egység tekinthető – áll az utasításban. A létszámcsökkentés végrehajtására Szijjártó Péter a tárca közigazgatási államtitkárát jelölte ki.

Az Origo számolt be elsőként arról, hogy a minisztérium tömeges elbocsátásra készül. Értesüléseinket Szijjártó Péter is megerősítette, a miniszter akkor azzal indokolta a a leépítést, hogy, körülbelül 400 ember végez közigazgatási tevékenységet, vagyis majdnem minden második dolgozó a szervezet működtetésével foglalkozik, ami tarthatatlanul magas szám.