Őszödi beszédébe bukhat bele a keceli polgármester

Haszilló Ferenc
Vágólapra másolva!
Az MSZP mellett a Fidesz is lemondatná, sőt kizárná a pártból újraválasztott keceli polgármesterét, Haszilló Ferencet, amiért  interjún kívül arról beszél egy újságírónak, hogy az ellenzéket tarkón lőné, a cigányokat szájba rúgná, és a neki tulajdonított hangfelvételből kiderül, hogy a zsidókat sem szíveli.
Vágólapra másolva!

A Fidesz szerint is méltatlan

"A hangfelvételen elhangzó, emberi méltóságot durván sértő, társadalmi csoportokat kirekesztő és megalázó mondatok nem méltóak egy polgármesterhez és a Fideszhez" – állapította meg már néhány órával a nyilvánosságra került felvétel elterjedése után a kormánypárt választókerületi elnöke és regionális igazgatója Haszilló Ferenc keceli polgármester kijelentéséről.

Haszilló Ferenc, Kecel fideszes polgármestere Forrás: hirosveny.hu

Ezért kezdeményezik Haszilló kizárását a Fideszből, egyúttal felkérték, hogy „azonnali hatállyal mondjon le" – jelentette be Bányai Gábor képviselő, választókerületi elnök, valamint Kerényi János, a Fidesz regionális igazgatója.

  • „Szar senkiháziak, a húgyba nőnek fel, buta mint az állat, és idejárnak, hogy kéne fa"
  • „Kimennék és szájba rúgnám őket, igenis igaza van a Jobbiknak ebben is"
  • „Göncz Árpád, az mi volt? Tönkretették az országot"
  • „Mi van a Demszkyvel? Hol van a Kóka? (...) Most kétharmados többség: tarkólövés. Érted? Tarkólövés..."
  • „Visszahozni a halálbüntetést, nemzetárulás satöbbi, ötöt-hatot kivégezni"
  • „Ha ezt elmondanám így egy az egyben a tévének, ba*meg, holnaptól mindenki itt lenne, az RTL Klubtól mindenki, hogy náci, fasiszta a polgármester"
  • „Én is felrúgtam volna a gyereket, mint a szart"
  • „Ez a ge*i zsidó társaság nem szopatná így az országot, ahogy szopatja"
  • „Külföldre megy a népség, ha én nem lennék polgármester, mennék ki a pi*ába Svájcba zongorázni"

Most került elő a régi felvétel

A polgármester fenti idézeteket is tartalmazó „őszödi beszédéről" elsőként a Hírösvény internetes oldal számolt be vasárnap, később a hangfelvételt a Magyar Narancs internetes oldala tette közzé. Mint írták, egy 2012-es televíziós interjú végeztével bekapcsolva maradt egy mikrofon, ez rögzítette a polgármester által elmondottakat.

A portálnak a helyi média egyik korábbi munkatársa azt állította, Haszilló hallható a felvételen, amely valamikor 2012 végén készülhetett. Haszilló Ferencet az október 12-ei önkormányzati választáson harmadszorra, mindössze 14 szavazat különbséggel választották meg Kecel polgármesterének. A polgármestert sem a Hírösvény, sem a Magyar Narancs, sem pedig az MTI nem tudta elérni.

MSZP: Takarodjon a közéletből

Az MSZP a polgármesternek "el kell takarodnia" a közéletből, miután egy nyilvánosságra került hangfelvétel szerint "zsidózott, cigányozott és arról beszélt, hogy egyes politikusokat tarkón kellene lőni".

Király József, az MSZP Bács-Kiskun megyei elnöke megdöbbentőnek és felháborítónak minősítette a történteket. Szerinte, ha a miniszterelnök-pártelnök néma marad, és nem távolítja el Haszilló Ferencet a közéletből, az arra vall, hogy semmi baja sincs ezekkel a nézetekkel.