Nyolc év fegyházbüntetésre ítélték a pedofil dunakeszi tanárt

Vágólapra másolva!
A másodfokon eljáró Budapest Környéki Törvényszék lényegében helyben hagyta az elsőfokú ítéletet a diákokkal fajtalankodó dunakeszi tanár ügyében.
Vágólapra másolva!

T.G-t három rendbeli szemérem elleni erőszak bűntettében találta bűnösnek, ezért a bíróság 8 év fegyházbüntetésre és 8 év közügyektől eltiltásra ítélte, emellett végleges hatállyal eltiltotta a pedagógus foglalkozástól.

A férfi osztályfőnökként kirándulásokat is szervezett a diákoknak. A kirándulások alkalmával esténként, illetve dramatikus óra keretében napközben is egyre inkább olyan játékokat játszatott a kiskorúakkal, amelyek során le kellett venniük magukról, illetve egymásról ruhadarabokat, arcon, szájon kellett puszilniuk egymást, illetve egymás félmeztelen vagy meztelen testét meg kellett érinteniük. A vádlott a játékoknál jelenlévő kiskorúaknak megtiltotta, hogy elmondják másnak a történteket.