Baktériumfertőzés miatt halt meg az óvodás kislány Szentgotthárdon

Vágólapra másolva!
Bakteriális fertőzés okozta agyvelőgyulladásban halt meg egy szentgotthárdi óvodás kislány – erősítette meg az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat megyei tiszti főorvosa, hozzátéve: egyetlen megbetegedés történt, tragikus következménnyel járt, de járvány nincs.
Vágólapra másolva!

Stánitz Éva elmondta: az ÁNTSZ szakemberei, miután hétfő délelőtt tudomást szereztek a halálesetről, azonnal a helyszínre mentek, és megállapították, hogy a megbetegedés bakteriális eredetű, kialakulása antibiotikumok adásával megelőzhető. A betegség csak szoros érintkezéssel terjed, az olyan gyors és végzetes kimenetelű lefolyás pedig, mint a kislány esetében volt, nagyon ritka. A gyermek halálához a kórokozó iránti egyéni érzékenység is nagymértékben hozzájárulhatott.

80-an kaptak antibiotikumot

Az ÁNTSZ szakemberei feltérképezték, hogy kik kerülhettek közvetlen érintkezésbe a kislánnyal, és csaknem nyolcvan embernek biztosította a hatóság a szükséges antibiotikumot – mondta a megyei tiszti főorvos. A betegség kezdeti tünetei hasonlítanak az ősszel gyakori hurutos megbetegedésekhez, de jellemzője a magas láz. A megyei tiszti főorvos elmondta: kollégái részletesen tájékoztatták az óvodába járó gyerekek szüleit, ők a történtek után amúgy is jobban figyelnek a gyerekeikre, és helyesen teszik, ha elővigyázatosságból az enyhébb tünetekkel is orvoshoz fordulnak.

Fertőtlenítettek

Stánitz Éva azt mondta, hogy fertőtlenítettek az óvoda épületében és azoknál az egészségügyi szolgáltatóknál, ahol a gyermek megfordult, ezért az óvoda ideiglenes bezárását nem rendelték el.

Kovács Tiborné Salfai Katalin, a szentgotthárdi Játékvár Óvoda vezetője elmondta: hétfőn reggel szereztek tudomást a kisgyermek haláláról, azonnal jelezték az ÁNTSZ-nek, és miután beigazolódott, hogy fertőzés okozta, mindenben együttműködtek az egészségügyi hatósággal, és az ő segítségükkel tájékoztatták a szülőket is. Tizenegy csoportjukba több mint 230 gyerek jár, kedden reggel a gyermekeknek kevesebb mint felét vitték óvodába a szülők.

Hatéves kislány halt meg

Az óvodavezető hozzátette azt is: mindannyiukat megrázta a hatéves, nagycsoportos kislány halála. Az óvónők elbeszélgetnek a csoportba járó gyerekekkel, és életkoruknak megfelelő válaszokat adnak a kérdéseikre.

Huszár Gábor, Szentgotthárd polgármestere (Fidesz–KDNP) azt mondta, az önkormányzat együttműködik az egészségügyi hatósággal, a családnak pedig igyekeznek segítséget nyújtani.