Vágólapra másolva!
Az MSZP elnöke szerint a DK és az Együtt-PM kényszerhelyzetbe hozta őket Falus Ferenc visszalépésével.
Vágólapra másolva!

A „ti ügyetek, a ti felelősségetek" - ezt mondta a Falus-Bokros ügyben az MSZP elnöke a budapesti párttanács tagjainak. Falus Ferenc visszalépése és Bokros Lajos előrelépése után Tóbiás József nem lát baloldali főpolgármester-jelöltet a mezőnyben, az egész helyzet pedig azért kínos számára, mert

Akárki akármit is mond, az MSZP elnöke szerint ő semmiféle felhatalmazást nem adott senkinek a baloldalai összefogás közös főpolgármester-jelöltje, Falus visszalépéséhez, és a Moma jelöltje, Bokros támogatásához.

Nem adott, és nem is adhatott felhatalmazást a "cserére" - állítja Tóbiás József Fotó: Origo

Tóbiás József szerint ő elnökként nem is adhatott felhatalmazást a „cserére", mert náluk demokratikus döntéshozatal van. Ezért egy ilyen kérdésben az MSZP különböző fórumai hivatottak döntést hozni, ahogy az annak idején is történt, amikor Horváth Csaba visszalépéséről és Falus Ferenc támogatásáról döntöttek - emlékeztetett.

Tóbiás az Origo kérdésére fenntartotta álláspontját, miszerint baloldali főpolgármester-jelölt nem indul a választáson, „van viszont számos, a győzelemre esélyes baloldali jelölt a kerületekben a polgármesteri posztokra, csak buzdítani tudom a szavazókat, hogy támogassák őket".

Falus Ferenc bejelentette visszalépését - az MSZP ekkor még nem döntött Forrás: Polyak Attila

Arra a kérdésre, mi az MSZP hivatalos álláspontja tehát a főpolgármester-jelölt Bokros Lajos támogatása ügyében, Tóbiás azt mondta: egyértelmű a pártban, hogy „helyben kell értékalapú döntéseket hozni, a polgármesterekről a kerületekben, a főpolgármester-jelöltről a budapesti pártszervezetben". Ha utóbbi Bokros támogatását javasolja, akkor ezt kell hivatalosnak tekinteni.

A kialakult helyzet legnagyobb vesztese minden bizonnyal az MSZP sokáig hivatalos főpolgármester-jelöltje, Horváth Csaba, aki belső csatározások után, augusztus elején kényszerült visszalépni az így az MSZP, a DK és az Együtt-PM közös jelöltjévé vált volt országos tiszti főorvos javára.

Horváth Csaba augusztus elején kénytelen volt visszalépni Falus javára Fotó: Polyák Attila - Origo

Horváth most az Origónak annyit mondott, hogy nem is magát tartja a helyzet legnagyobb vesztesének, hanem a választókat, akik szerinte "erős bizonytalanságot érezhetnek a baloldali pártok részéről, ami az álmoskönyv szerint 12 nappal a választás előtt nem jó jel".

Most ugyanis - folytatta - ahelyett, hogy a pártok magabiztosan bemutatnák, milyen programot, kiutat tudnak ajánlani Budapestnek, személycseréket kénytelenek végrehajtani az utolsó pillanatban is. Horváth úgy vélte, a kialakult helyzetet és