Bokrosnak egyedül lenne esélye Tarlós ellen

Bokros Lajos, Modern Magyarország Mozgalom
Budapest, 2014. február 19. Bokros Lajos, a MoMa elnöke beszél, mielőtt Mesterházy Attilával, az MSZP elnökével, az Összefogás miniszterelnök-jelöltjével sajtótájékoztatójukon aláírják "A jövő biztosítéka" elnevezésű, az Összefogás pártjai és a Modern Magyarország Mozgalom (MoMa) között megkötött megállapodást az MSZP székházában 2014. február 19-én. MTI Fotó: Koszticsák Szilárd
Vágólapra másolva!
Bokros Lajos megszorongathatná az önkormányzati választáson a főpolgármestert, ám ehhez az kellene, hogy egyedüli kihívója legyen az ellenzéki oldalon az újrainduló Tarlós Istvánnak. A pártok azonban presztízskérdésnek tekintik az önálló indulást, így aligha lépnek vissza Bokros javára.
Vágólapra másolva!

Csak Magyarral számolhat

Bokros Lajosnak van a legnagyobb ismertsége az ellenzéki főpolgármester-jelöltek között, ám a támogatottsága még hiányos, amit az is mutat, hogy a májusi EP-választásra még 20 ezer érvényes támogató aláírást sem tudott összeszedni - hívta fel a figyelmet Varga Áron. A politikai elemző szerint nem várható, hogy akár több ellenzéki jelölt visszalépjen a választás előtt Bokros javára.

Falus Ferencet aligha léptetik vissza az őt jelölők: ez a kudarc beismerése lenne Forrás: MTI/Máthé Zoltán

Ez a legkevésbé a Jobbik illetve az LMP jelöltjétől várható, de a Liberálisok főpolgármester-jelöltje is kijelentette, hogy senki javára nem lép vissza - sorolta. Ami a baloldali összefogás jelöltjét, Falus Ferencet illeti, az elemző úgy fogalmazott: az ő visszaléptetése annak beismerése lenne, hogy a pártok nem tudtak esélyes jelöltet találni, aki legalább az ellenzéki blokkon belül a legerősebb lenne.

Magyar Györgynek reális esélye nincs arra, hogy főpolgármester-jelölt legyen, és függetlenként tőle várható leginkább, hogy visszalép valaki javára, aki alighanem Bokros Lajos lenne. Varga Áron szerint tehát nincs esély egyedüli, ellenzéki jelöltre. Igaz, a népszerűségi listát vezető Tarlós Istvánnal szemben talán egy ilyen közös ellenzéki jelöltnek sem lenne sok esélye a győzelemre.

Rövid távú érdekek rabjai

Rövid távú politikai érdekeik rabjai az ellenzéki pártok, ezért sem várható, hogy visszalépésekkel teremtsék meg az esélyét Tarlós István legyőzésének - állapította meg Szentpéteri Nagy Richard. A Méltányosság Politikaelemző Központ főmunkatársa szerint pedig Bokros Lajos erős ellenfele lehetne a főpolgármesternek. "Bokros megosztó személyiség, de most integráló szerepben tűnhetne fel".

Bokros Lajos úgy tűnik, csak Magyar György támogatására számíthat Forrás: MTI/Ujvári Sándor

Budapesten Bokrossal Lajossal lehetne nyerni, a feladat is testhezálló lenne számára, nem véletlen, hogy Demszky Gábor is őt támogatja - jegyezte meg Szentpéteri. Ám ő is úgy látja, hogy a Horn-kormány egykori pénzügyminisztere nem remélhet mástól támogatást. A Jobbiktól nem meglepő, de az LMP is a baloldali ellenzéken kívül határozza meg magát, a Liberálisok pedig presztízskérdést csinálnak a saját főpolgármester-jelöltből.

Magyar György ügyvéd Bokros Lajos javára léphet vissza Forrás: MTI/Czeglédi Zsolt

Szentpéteri is esélyesnek gondolja Magyar György visszalépését Bokros Lajos javára, de „ez önmagában nagyon kevés". Kívülről talán kudarcnak tűnne, de szerinte Falus visszaléptetésén elgondolkozhatna az MSZP, az Együtt-PM és a DK, "ehhez az önérdek elé helyezett politikai bölcsességre és belátásra lenne szükség."

Egyelőre hétfős a mezőny

Tarlós Istvánnak eddig visszaléptetések nélkül is fogytak a kihívói: vele együtt tizenhárom jelölt kezdett aláírásgyűjtésbe augusztus végén, nyilvántartásba azonban csak hetet vettek közülük. Nem sikerült összegyűjteni az ötezer érvényes aláírást a munkáspárti Thürmer Gyulának, a zöldpárti Ács Lászlónak, és a független Galyas Istvánnak. Két független le sem adott ajánlásokat, a szociáldemokraták pedig saját jelöltjüktől vonták meg a bizalmat.

Tarlós István főpolgármesternek egyelőre hat kihívója van a választáso Forrás: Bielik István - Origo

Így - hacsak vissza nem lép valaki - Tarlós István ellen indulhat a választáson a Jobbik jelöltje, Staudt Gábor, az LMP-s Csárdi Antal ferencvárosi zöldséges. Fodor Gábor liberális pártja a bankszakember Bodnár Zoltánt indíthatja, a MOMA pedig Bokros Lajos volt pénzügyminisztert. A mezőny egyetlen független jelöltje Magyar György ügyvéd.

Nyilvántartásba vett jelöltek

NévJelölő szervezet
Tarlós IstvánFidesz-KDNP
Staudt GáborJobbik
Csárdi AntalLMP
Falus FerencEgyütt-PM
Magyar Györgyfüggetlen
Bokros LajosMoma
Bodnár ZoltánMLP


Bokros Lajos mellett egyedül Magyar György volt az, aki az aláírásgyűjtés idején nem vetette el élből a visszalépést. Az ügyvéd akkor az Origónak azt mondta: az aláírások összegyűjtése után a jelölteknek "reális, objektív ön- és helyzetértékelést" kell tartaniuk, mérlegelve az egymás javára történő visszalépés lehetőségét". Az Origo írta meg, hogy Magyar György eközben beperelheti az Együtt-PM társelnökét, amiért Szigetvári Viktor azt állította, hogy hamis ajánlásokkal válhatott főpolgármester-jelöltté.