2015-ben számolnak el a bankok

Répássy Róbert, az Igazságügyi Minisztérium parlamenti államtitkára válaszol Ikotity István LMP-s képviselő napirend előtti felszólalására
Vágólapra másolva!
Az önkormányzati választásokról, a devizahitelesekről, a keresztényüldözésekről, a kárpátaljai magyarság helyzetéről és a büntető törvénykönyv (Btk.) kiskorúak védelme érdekében történő szigorításáról volt szó kedden napirend előtt az Országgyűlésben. Ezt követően az elszámolási törvényjavaslat általános vitája kezdődött meg a Házban.
Vágólapra másolva!

Ikotity István (LMP) azt mondta, hogy pártja már jóval az önkormányzati választás előtt felhívta a figyelmet arra, hogy jelentősen csökkenhet a kistelepüléseken induló polgármesterjelöltek száma, mivel egy kistelepülési polgármester kevesebb juttatást kap, mint a polgármesteri hivatalban dolgozók. Répássy Róbert, az Igazságügyi Minisztérium parlamenti államtitkára azon a véleményen volt, hogy az új összeférhetetlenségi szabályok nem csökkentették lényegesen az indulók számát.

Tóth Bertalan (MSZP) szerint a devizahiteleseket nemcsak az egyoldalú szerződésmódosítások, az árfolyamrés sújtják, hanem a forint árfolyamának drasztikus romlása is. A banki elszámoltatásról szóló, parlament előtt lévő törvényjavaslatot az MSZP támogatja, de továbbra is sürgeti, hogy a kormány még az idén nyújtsa be a hitelek 2010-es árfolyamon való forintosításáról szóló javaslatát. Répássy válaszában üdvözölte, hogy az MSZP támogatja a törvényjavaslatot, de – folytatta – jobb lett volna, ha a párt 2010 előtt is mindent megtesz azért, hogy ne következzen be a válság.

Behívások réme fenyeget Kárpátalján

Vejkey Imre (KDNP) arra hívta fel a figyelmet, hogy Irakban megtizedelik a világ egyik legjelentősebb keresztény közösségét, míg Szíriában keresztényeket feszítettek meg, felszólította a szélsőségeseket az erőszak leállítására. Soltész Miklós, az Emberi Erőforrások Minisztériuma egyházi, nemzetiségi és civil társadalmi kapcsolatokért felelős államtitkára Ferenc pápa szavait idézve úgy válaszolt: ma nem kevesebben halnak mártírhalált hitükért, mint a keresztényüldözések első századaiban.

Szávay István (Jobbik) szerint „a behívások réme” továbbra is fenyegeti a kárpátaljai magyarságot egy olyan háború miatt, amelyhez nem sok köze van. A falvakban jobbára nők, idősebbek és cigányok maradtak, a férfiak többsége elmenekült, félő, hogy őket a családjaik is követik, a házaikba pedig ukrán menekülteket telepítenek – mondta, hozzátéve: ez a nemzetiségi viszonyok erőszakos megváltoztatását jelentheti. L. Simon László, a Miniszterelnökség parlamenti államtitkára szerint a magyar kormány az elmúlt hónapokban is folyamatosan kifejezte azt, hogy minden kérdésben a kárpátaljai magyarság mellett van, kiáll az önrendelkezése mellett.

Répássy Róbert, az Igazságügyi Minisztérium parlamenti államtitkára válaszol Ikotity István LMP-s képviselő napirend előtti felszólalására Forrás: MTI/Soós Lajos

Nem évülhetnek el ezek a bűncselekmények

Selmeczi Gabriella (Fidesz) bejelentette, hogy a nap folyamán Btk.-módosítási javaslatot nyújt be, amelynek alapján nem évülhetnek el a gyermekek sérelmére elkövetett szexuális bűncselekmények. Aki ilyen bűncselekményt követ el, annak élete végig számolnia kell azzal, hogy lesújt rá a törvény szigora – hangsúlyozta. Rétvári Bence, az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára közölte, a kormány nyitott minden olyan módosításra, amely határozottan fellép ezzel a bűnözői csoporttal szemben. Felhívta a figyelmet arra, hogy évente mintegy 10 ezer gyermek lesz valamilyen szexuális vagy agresszív bűncselekmény áldozata, illetve szemtanúja, és a traumát élete végéig hordozza.

Új időszámításról beszélt Trócsányi

A fogyasztókkal szembeni elszámolások befejezése után új időszámításnak kell kezdődnie a magyar bankrendszerben – hangsúlyozta Trócsányi László igazságügyi miniszter az elszámolási törvényjavaslat általános vitáját megnyitó parlamenti expozéjában. A Ház előtt fekvő előterjesztés az érvénytelen hitelszerződéses kikötések miatt a fogyasztók javára mutatkozó túlfizetések elszámolásáról rendelkezik – magyarázta a tárcavezető. A javaslat fontos céljának nevezte, hogy lezáruljon az az időszak, amely alatt a magyar bankszektorban széles körben történhettek tisztességtelen eljárások a fogyasztókkal szemben.

Kifejtette: az elszámolási törvényjavaslat az elszámolásnak csak az általános polgári jogi szabályait határozza meg, a részletszabályok kidolgozására a Magyar Nemzeti Bank (MNB) kap felhatalmazást. A rendeleti szintű szabályozás előnyének tartja, hogy bármilyen új esetcsoport felmerülése esetén rugalmasabb reagálást tesz lehetővé, mint egy törvénymódosítás.

2015-ben elszámolnak

A tárcavezető beszélt arról is, hogy elsőként – 2015. január 15–29. között – azok a devizahiteles fogyasztók kapják meg elszámolásukat, akiknek a bankja nem indított pert. A pereskedő pénzintézeteknek a devizahiteles adósaikkal a következő hónapban, február 14–28. között – de legkésőbb a per jogerős befejezését követő 60. napon – kell elszámolniuk. A forinthiteleseknek április 16–30., illetve banki per esetén augusztus 15–29. – de legkésőbb a per befejezését követő 60. napon – kell megküldeni az elszámolást. A végtörlesztőkkel pedig november 30-ig kell elkészíteni az elszámolást. Tehát „a 2015-ös év a banki elszámolásokról fog szólni” a törvény alapján – összegezte.

Selmeczi Gabriella fideszes képviselő felszólal napirend előtt az Országgyűlés plenáris ülésén Forrás: MTI/Soós Lajos

A Jobbik teljes körű elszámoltatást akar

Rogán Antal a Fidesz frakcióvezetője szerint a 2002–2010 közötti kormányzat nem segítette a tisztességes profit kialakulását és a bankok kontrollját. A szerződésen belül kell elszámolni, annak kereteiből a polgári törvénykönyv megsértése nélkül nem lehet kilépni, ezért nem történhet készpénzben a visszafizetés – mondta Rogán.

A szocialista párt kezdettől fogva figyelmeztetett a fogyasztóvédelmi szabályok gyenge voltára, emlékeztetett Burány Sándor. A kamatadó is felelős a bankok egyoldalú gyakorlatáért. Ahogy a Fidesz egyoldalúan nehéz helyzetbe hozta a bankokat, ugyanezt tették a bankok a fogyasztókkal.

Végre a kormány is elismerte a forintosítás szükségességét, de az árfolyamról még nem tudunk semmit. A hitelek felvételkori árfolyamával érhető el csak teljes körű elszámoltatás, véli a Jobbik.

Szerencsésebb lett volna, ha jóval átláthatóbb egyeztetés történik, világos hatástanulmányok megtámogatásával. Sem az elmúlt hónapok egyeztetéséről, sem a kis- és középvállalkozásokra vonatkozó hatásokról nem tudunk semmit – állítja Schiffer András.