Jól jártak a gyerekes családok a kormány szerint

Vágólapra másolva!
A módosított családi adórendszer fél év alatt 95 milliárdos megtakarítást jelentett a gyerekes családoknak - nyilatkozta Kurucz Éva kormányszóvivő. A változással a bruttó bér 33 százalékát is meg lehet takarítani adókedvezmények formájában.
Vágólapra másolva!

Kurucz Éva szerint adókedvezményekkel 2011-től eddig minden évben 180 milliárd forinttal több pénz maradt a gyerekes családoknál, az idei év változásainak köszönhetően pedig 230 milliárdra nőhet ez a megtakarítás.

A kormányszóvivő a kormany.hu-nak nyilatkozva elmondta, 2014 első félévében a gyereket vállalók 95 milliárdos pluszt tehettek félre a családi adórendszer megváltoztatása után.

Több helyről leírható

A változás lényege, hogy azok a szülők, akik eddig nem tudták igénybe venni a családi adókedvezmény teljes összegét, most járulékkedvezmény formájában az egészségbiztosítási járulékból és a nyugdíjjárulékból is érvényesíthetik a családosoknak járó támogatást.

A módosított adórendszerben így a bruttó bér eddigi 16 százaléka helyett 33 százalékát is meg lehet takarítani a családi kedvezmény segítségével.A kedvezmény több ezer, de akár több tízezer forintos pluszt is jelenthet a nettó fizetésben, ami különösen a kispénzű családoknál fontos - állította a kormányszóvivő.

Segítség a közmunkásoknak

Például, ha egy háromgyerekes családban a két szülő együttes jövedelme 100 ezer forint, akkor 2013-ban ez nettó 81 500 forintot jelentett - idén pedig már 98 500 forint a nettó jövedelmük, vagyis az idén nettó 17 ezer forinttal több marad náluk.

Kurucz Éva úgy számolt, hogy a módosított adórendszer az újabb kedvezményekkel 260-270 ezer háztartást, illetve családot támogat.